2012. július 31., kedd

Mezőségi langalló

A langallóról mindenki tudja, hogy mi, és azt is, hogy ezerféleképpen lehet készíteni.
Ezt a változatát a kolléganőm édesanyjától kaptam, és nagyon-nagyon finom lett.:) Én annyit változtattam rajta, hogy került bele 20 dkg teljes kiőrlésű liszt is. Illetve adaptáltam a kenyérsütőgépemhez, ezért a megadott 50 dkg liszt helyett 60-nal csináltam, szárított élesztővel, és picivel több tejjel. A könnyebbség kedvéért pedig juhtúróval töltöttem, de lehetett volna dinsztelt hagymával, dinsztelt káposztával, édes túróval, szilvalekvárral, bármivel.:)

Mezőségi langalló

Hozzávalók 5 darabhoz: 4 g szárított élesztő, 60 dkg liszt, 1 evőkanál cukor, 1 csapott evőkanál só, 4 dl tej vagy víz, 10 dkg puha vaj, 50 dkg juhtúró, kevés liszt, olaj.

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk, majd 1-1,5 órán át langyos helyen kelesztjük. (A kenyérsütőgépbe a fent leírt sorrendben pakoltam a hozzávalókat.) Amikor megkelt, enyhén lisztezett felületen átgyúrjuk, és 5 részre osztjuk. Mindegyik részt kettévágjuk, és szép kerek gombócokat formálunk belőle. Lisztezett felületen mindegyiket 20-25 cm átmérőjű vékony körré nyújtjuk. Az egyiknek a közepére szétmorzsoljuk a juhtúrót úgy, hogy a széleken egy 2-3 cm-es üres rész maradjon. Ráborítjuk a másik kört, és a széleken jól megnyomkodjuk. Végül egy villa segítségével is megnyomkodjuk, így biztosabb, hogy nem fog szétnyílni. Sütőpapíros tepsire helyezzük a megtöltött tésztát, és 200 fokos sütőben 15 perc alatt szép pirosra sütjük. Miután kivesszük, egy ecset segítségével vékonyan átkenjük olajjal. Ahogy egy kicsit hűlt (ki, ahogy bírja:)), már fogyasztható is. Ugyanígy járunk el a többi tésztával is. Töltés után nem muszáj ismét keleszteni, de az sem baj, ha kel még egy kicsit..:)

KAL - 2013.

3 megjegyzés:

Kati írta...

Én nem ismertem a langallót, legalábbis nem ezen a néven:)
De nagyon finom lehet:)

HajniZoli írta...

Nem sütöttem még ilyen langallót, de biztos vagyok benne, hogy a lányomnak nagyon tetszene. Ő a túrórajongó:) viszem a recit:)

Tündi Daika írta...

Nahát én is igy ismertem, és én egy román nénitől tanultam még Torontoban... kicsi a világ - legalább izek szempontjábol...

Related Posts with Thumbnails