2012. július 22., vasárnap

Ropogós csirkecomb sült krumplival és salátával

A világ legegyszerűbb étele, ideális olyankor, amikor nincs sem időnk, sem kedvünk sokat bajlódni a főzéssel. Mindent bele egy edénybe, a sütő pedig végzi a dolgát. Azalatt meg a saláta mégiscsak elkészül!:) Nem mellesleg ez volt az első húsétel, amit az új sütőmben sütöttem. Azóta még készült ropogós csirke benne, ami sokkal szebben meg is pirult, elős alkalommal viszont még csak tanulgattam, kísérletezgettem. Ha pedig ma reggel valaki ott áll egy adag csirkecomb fölött, és nem tudja, mit kezdjen vele, hát íme, itt az ötlet. Ebédig akár háromszor is elkészül!:)

Hozzávalók 4 személyre: 4 egész csirkecomb, só, bors, fokhagymapor, csipetnyi őrölt kömény, 80 dkg krumpli, 2 evőkanál mustár, olaj; a salátához: 2 kicsi lila hagyma, 4-5 uborka, 4-5 paradicsom, 1 evőkanál (édes) mustár, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítése: A combokat megtisztítjuk, megmossuk, és felitatjuk róluk a vizet. Éles késsel néhány helyen (ahol vastagabb, illetve a csontok mellett) bevagdossuk, hogy jobban átjárják az ízek, és könnyebben átsüljenek. Alaposan bedörzsöljük őket só, bors, fokhagymapor és őrölt kömény keverékével, majd - ha van rá időnk - tálba téve hagyjuk egy kicsit pácolódni. Ha nincs, akkor sem gond, úgy is finom lesz. A krumplit meghámozzuk, méretüktől függően négybe-hatba hasítjuk, és tálba tesszük. Alaposan megsózzuk, megszórjuk borssal, majd hozzáadjuk a mustárt, és kézzel jól összeforgatjuk. Egy tepsit vagy hőálló tálat kikenünk olajjal, beleborítjuk a krumplit, kissé elegyengetjük, majd ráhelyezzük a csirkecombokat. 220 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses grillfokozaton kb. 35-40 percig sütjük-pároljuk, majd további 10 percig sima grillfunkcióval rápirítunk. A salátához a zöldségeket meghámozzuk, tetszés szerint feldaraboljuk, és sóval, citromlével, illetve mustárral ízesítjük. Tálalás előtt meglocsoljuk olívaolajjal.

KT - 2013/6

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails