2012. augusztus 11., szombat

Backamadarasi indulómártás

Hogy miért indulómártás? Mert ezt az ételt akkor szokás felszolgálni a vőlegényes háznál, amikor a násznép éppen indulni készül a menyasszony kikérésére. Hát teljesen logikus, nemde?!:D:D:D 
A receptért köszönet Márkus Rékának, backamadarasi volt iskola- és szobatársnőmnek.:) Bár igaz, nekem mindig Baráth marad!:)

Backamadarasi indulómártás

Hozzávalók: 1 kg sertés- vagy marhahús, 1 nagy evőkanál zsír vagy 1 dl olaj, 3-4 babérlevél, 3 közepes sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 kisebb zellergumó, 1 hagyma, só, bors, 1 teáskanál pirospaprika, 2 evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj, 4 dl tej, 25 dkg tejföl, 2-3 evőkanál sűrített paradicsom, ecet.

Elkészítése: A húst nagyjából egyforma kockákra vágjuk, és a felforrósított zsiradékon, nagy lángon hirtelen megkapatjuk. Néha kavargatva hagyjuk, hogy saját levét elfője, majd enyhén megsózzuk és megborsozzuk, megszórjuk pirospaprikával, végül pedig felöntjük annyi forró vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a meghámozott, egészben hagyott zöldségeket meg a babérlevelet, és kis lángon, lefedve addig főzzük, amíg a hús teljesen meg nem puhul. Ha a leve elfőne, kevés forró vízzel pótoljuk. Ekkor a zöldségeket kiszedjük és pürésítjük, a babérlevelet pedig eltávolítjuk belőle. 1 evőkanál lisztet kissé megpirítunk az olajon, majd a húshoz öntjük, és elkeverjük. A másik evőkanál lisztet simára keverjük 1 dl tejjel, és behabarjuk vele az ételt. Ezután hígítjuk a maradék tejjel, hozzáadjuk a kevés forró mártással elkevert tejfölt, a zöldségpürét meg a paradicsomsűrítményt, és jól kiforraljuk. Végül ízlés szerint sózzuk, és kevés ecettel savanyítjuk. Tálaláskor megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemzölddel is. Kenyérrel fogyasztjuk. 

KAL - 2013.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Jó gazdag mártás, ezzel lehet is útra indulni:)
Te aztán igazán ismered a nyárádmenti ízeket:) Backamadaras egy köpésre van tőlünk, de én még sose hellottam erről a mártásról:)

Katalin írta...

Nagyon jól néz ki, szépen tálaltad, meg is hozta az étvágyamat :)

2012. augusztus 11., szombat

Backamadarasi indulómártás

Bejegyezte: sedith dátum: 14:00

2 megjegyzés on "Backamadarasi indulómártás"

Kati on 2012. augusztus 11. 18:11 írta...

Jó gazdag mártás, ezzel lehet is útra indulni:)
Te aztán igazán ismered a nyárádmenti ízeket:) Backamadaras egy köpésre van tőlünk, de én még sose hellottam erről a mártásról:)

Katalin on 2012. augusztus 11. 19:17 írta...

Nagyon jól néz ki, szépen tálaltad, meg is hozta az étvágyamat :)

Related Posts with Thumbnails