2012. augusztus 2., csütörtök

Paradicsomos padlizsánkrémleves

Lányaim zöldséglevest kértek ebédre. S bár tudtam, hogy ők nem ilyesmit értettek zöldségleves alatt, azért bíztam benne, hogy nem lesz gond. Meg is ették, bár a színe eléggé fura volt nekik. Én nagyon szerettem, és a férjem is szívesen ette. Kicsi, éppen 4 tányérra való adag lett belőle.

Paradicsomos padlizsánkrémleves vadzsályával és bazsalikommal

Hozzávalók: 1 közepes padlizsán (30-35 dkg), 1 hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, 2-3 paradicsom vagy 1,5 dl paradicsomsűrítmény, 1 maréknyi szárított zöldség (házi ételízesítő), 1,5 dl tejszín, só, citromlé, szárított, morzsolt vadzsálya- és bazsalikomlevél (vagy persze, friss, de nekem már nem volt); a tálaláshoz: pirított mandulaszilánk, olívaolaj.

Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk, kockára vágjuk, majd tésztaszűrőbe tesszük, és alaposan besózzuk. Félretesszük, és állni hagyjuk. Felforralunk kb. 1 l vizet, beledobjuk a csíkokra vágott hagymát, a fokhagymacikkeket, a szárított zöldséget vagy ételízesítőt, illetve a meghámozott, feldarabolt paradicsomot. 5-10 percnyi főzés után a padlizsánt folyó víz alatt jól átöblítjük, és hozzáadjuk a leveshez. további kb. 10 percig főzzük, vagy addig, amíg a padlizsán is teljesen meg nem puhul. Ekkor botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a fűszernövényeket, illetve hozzáöntjük a tejszínt, elkavarjuk, és egyet lobbantunk rajta. Végül citromlével, és ha szükséges, sóval ízesítjük. Tálaláskor meglocsoljuk néhány csepp olívaolajjal, illetve megszórjuk pirított mandulaszilánkkal. Húsnapon, zöldség- és tésztanapon egyaránt ehető. Hidegen a legfinomabb.

EGÉSZS: - 2013.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Finom lehet, nekem is van egy fincsi padlizsános krémlevesem paszullyal, Jamie recept, isteni:)

sedith írta...

Kati, hű, az is nagyon finom lehet! A paszuly amúgyis jó padlizsán-helyettesítő, tudok hamis vinettareceptet, paszulyból.:) Egyszer kipróbálom.:)

Related Posts with Thumbnails