2012. szeptember 4., kedd

Vándorkönyv

Beneveztem egy játékba, és  másokat is erre szeretnék buzdítani. Könyvet kellene küldenünk egymásnak ajándékba, amit nagyon-nagyon jó ötletnek tartok. A játékot Martinelli indította, további részleteket pedig ITT lehet olvasni a játékkal kapcsolatban, illetve ugyancsak ez utóbbi linken kell jelentkezni is.

Még csak annyit, hogy évekkel ezelőtt szintén részt vettem egyszer egy könyvküldős játékban, akkor az volt a cél, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a könyveket. Valami "továbbadós" játék volt, de az volt a lényeg, hogy egyetlen könyvet kellett küldeni egy valakinek, illetve 5 másik embernek terjeszteni. Végül - ideális esetben minden gyereknek 36 könyvet kellett volna kapnia. És tudjátok, hányat kaptunk? Összesen 7-et, talán. És ez még a nagyon-nagyon pozitív kategória volt, mert voltak ismerőseim, akik csupán egyet, vagy egyet sem kaptak.

Szóval, amikor könyvről van szó, én feltétlenül benne vagyok. Igaz, hogy az utóbbi időben kissé háttérbe szorult nálam az olvasás, de azért mostanában is megragadok és kihasználok minden olyan alkalmat és helyet, amikor és ahol olvasni lehet.

Nevezzetek be ti is, szerezzünk örömöt egymásnak!:)

1 megjegyzés:

martinelli írta...

@sedith - Nagyon szépen köszönöm, hogy beneveztél és segédkezel a terjesztésben.

Remélem, hogy más is kedvet kap és fellendítjük kicsit a könyv és az olvasás iránti szeretetet.

Mindenkit szeretettel várok!

Related Posts with Thumbnails