2012. október 30., kedd

Diószilánk (Mandulaszilánk)

A receptet a Házi cukrászat című könyvből vettem. S noha  megtartottam a nevét, azért mégsem igazán úgy készítettem, mint a könyvben. Mert ott mandulával írták, nekem most viszont nem volt mandulaszilánkom. Éppen ezért a szilánk név sem igazán reális a sodrófával összetört dióra, de a lényegen ez mit sem változtat: egy isteni, ropogós-puha, nem túl édes, és meglehetősen gyors édesség lesz belőle. Amit még változtattam, az a csokoládé összetétele, mert nekem nem volt annyi tortabevonó tejcsokoládém, mint amennyit a recept kért, ezért vegyesen használtam hozzá 50%-os kakaótartalmú étcsokoládét, konykakrémes tejcsokoládét és fehér csokoládélencsét (tallérokat - köszi, Kati!:)) - ami egy isteni elegyet eredményezett. És amit következő alkalommal még módosítanék rajta az a dió vagy mandula mennyisége, mert hiába használtam 5 dkg csokoládéval kevesebbet, mint a receptben, én úgy gondoltam - s végül a férjem is szóvá tette - hogy több diót is megbírna.:) Én a magam változatát írom le.

Diószilánk

Hozzávalók kb. 30 darabhoz: 35 dkg csokoládé (tej-, ét- és fehér csokoládé vegyesen), kb. 5 dkg vaj, 15 (vagy inkább 20) dkg dióbél vagy mandulahasáb, 10 dkg mazsola, 3 dkg kandírozott citromhéj (ez akár el is maradhat), 3 evőkanál rum vagy 1 evőkanál rumkivonat.

Elkészítése: A mazsolát tálkába tesszük, ráöntjük a rumot vagy a rumkivonatot, majd annyi forró vízzel öntjük fel, amennyi ellepi. A dióbelet szárazon megpörköljük, majd laskaserítővel, de ha valaki jobban szeretné, akkor sodrófával, nagyobb darabosra törjük. A csokoládét és a vajat gőz fölött megolvasztjuk, majd beleforgatjuk a pörkölt dióbelet, az alaposan lecsepegtetett mazsolát meg a kandírozott citromhéjat. Kiskanállal sütőpaíros tepsire kis halmokat teszünk a maszsából, majd kb. 1 órára hűtőbe teszük dermedni. Utána máris fogyasztható.

EK - 2012/12

Mandulaszilánk - SÜTI II. - 2017.

4 megjegyzés:

Farci írta...

Biztos finom lehet! :)

iri írta...

Ezt jo lesz kiprobalni az unokaknak!

Adél írta...

Ez nálunk tuti nem romlana meg :))

Györgyi írta...

Ezt elmentettem:)

Related Posts with Thumbnails