2012. október 24., szerda

Mezőségi párolt szelet

Ez a recept kissé bizarrnak tűnhet első olvasásra, meg furcsaez a kukoricadarával való megszórás, de a végeredmény valami elképesztő. Nagyon finom.A férjem, aki még csak barátkozó fázisban van a gyümölcs-hús kombinációkkal, nagyon jó étvággyal ette.

Mezőségi párolt szelet

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy szelet sertéstarja vagy marhahátszín (egyenként kb. 20 dkg-osak), 2 nagy hagyma, 2-3 paradicsom, 2 nagy alma, 2-3 csapott evőkanál kukoricadara, só, bors, olaj, 1 dl finom bor.

Elkészítése: A hússzeleteket nagyon enyhén kiveregetjük, majd megszórjuk sóval és borssal. Felforrósítunk kevés olajat, és hirtelen megpirítjuk benne a hússzeletek mindkét oldalát. Egy hőálló edény aljára terítjük a csíkokra vágott hagymát meg a cikkekre vágott paradicsomot, megszórjuk sóval és borssal, majd ráfektetjük a hússzeleteket. A húsokat befedjük az elfelezett, magházától megszabadított, majd kb. félcentis szeletekre vágott almával, és aláöntjük a bort. Megszórjuk a kukoricadarával, enyhén megsózzuk, majd lefedve a 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk (jó, ha van légkeverés ). Végül fedő nélkül pirítjuk néhány percig. Bármilyen körettel tálalható. Mi csak simán kenyérrel ettük, de azért jó, hogy legyen valami mellette. 

KAL - 2013.

3 megjegyzés:

Györgyi írta...

Fincsi! Én szeretek almával összesütni húst, krumplit..stb.

sedith írta...

Janka, én is szeretem egy ideje a gyümölcs-hús kombinációt, bár úgy 10 évvel ezelőtt még hallani sem akartam róla. A férjem is most "tanulgatja" az iylenszerű ízpárosítást.:)

Kati írta...

Én szeretem a gyümölcs - hús párosítást, de a Párom nincs oda érte:)

Related Posts with Thumbnails