2012. október 19., péntek

Vendégből családtag, azaz 4 éves vagyok!!!

Vagyis nem én, hanem a blogom. És végre, nem felejtettem el a szülinapját!!! Mert eddig minden évben elfelejtettem.:P

Fotó INNEN.
Statisztikai adatokkal most nem szolgálok, mert kedvem sincs hozzá, illetve nem is érdekel annyira, hogy rendszeresen kövessem a dolgok alakulását, változását. Annyit viszont muszáj leírnom, hogy köszönöm annak a 332 feliratkozott rendszeres olvasómnak (jó, tudom, ez nem jelent tényleges olvasót is) a bizalmat, hogy akár hosszasabb folyamat után, akár hirtelen felindulásból egyszercsak úgy gondolta, hogy érdemes feliratkoznia a blogomra olvasóként. Nem tudom, ki mennyire elégedett azzal, amit a blogon talál, de nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, úgyhogy gondolom, érdemes folytatnom másokért is, nemcsak magamért.

Ha visszagondolok az elmúlt 4 évre, bizony sok minden eszembe jut. Pl. az első bátortalan lépések, amikor elkezdtem egyszerű receptjeimet bepötyögni a blogra; vagy amikor felfedeztem a többi blogot, és olvastam, hogy másoknál milyen természetes a lazac, a rák, az articsóka vagy a mittudoménmi használata, főzése, én meg "elszégyelltem magam", hogy mit akarok a zakuszkámmal meg a puliszkás májpörköltemmel; vagy hogy milyen jólesett, amikor a babás blogom ismerősein kívül más is hozzászólt a bejegyzéseimhez, hát meg amikor felfedeztem az azóta már sajnos megszűnt gasztro.blog.hu-t, ahol a későbbiekben aztán megjelentek a frissítéseim. De az sem mellékes, hogy rengeteg emberrel megismerkedtem a blogom által, legyen szó akár személyes, akár virtuális ismeretségekről, és általuk is rengeteget tanultam, fejlődtem azóta sok-sok téren. Örülök, hogy az ún. gasztroblogger-társadalom nagy csapatához tartozhatok, és örülök, hogy az erdélyiek között úttörőnek számítok ebben a társaságban, mert ha jól tudom, akkoriban még csak Ottisnak volt blogja "közülünk". És a legjobban annak örülök, hogy a főzésimádatomnak meg a gasztroblogomnak köszönhetően 2009-ben az Erdélyi konyha (ami tavaly óta már Magyaroszrágon is megjelenik havonta) gasztromagazin munkatársa, majd helyettes főszerkesztője lehettem, és így egyéb munkám (munkahely) mellett mégis egy olyan tevékenységet folytatok, ahol a szakmám és a hobbim szervesen összefonódik, és amit imádok csinálni még akkor is, ha "csúcsidőben" csupán 3-4 órákat alszom éjjelente. Az sem mellékes, hiszen fontos szakasza volt gasztrobloggerségemnek, hogy két éven keresztül a Kifőztük magazin munkatársa is voltam, sőt mi több, azzal büszkélkedhetek, hogy ott voltam már az alapításánál is.:) Azóta a Kifőztük is kinőtte magát, és eljutott egy olyan szintre, amit abszolút mértékben megérdemel, azaz, hogy nyomtatásban is megjelenik.

A 4 év alatt azt hiszem megismertem a gasztroblogger-viselkedés (vagy minek nevezzem) mindenféle stádiumát: először a hagyományos erdélyi ételeket mutattam be, hiszen mai napig büszke vagyok rájuk; aztán új dolgokkal próbálkoztam, és próbáltam mindig előrukkolni valami különlegessel. Majd állandóan lestem, mikor érkeznek a hozzászólások, mikor jelentkezik egy-egy új ember, illetve mikor jelentkezik be egy-egy új rendszeres olvasó. Akkor, természetesen fontos volt ez, különben nem biztos, hogy kedvet, erőt éreztem volna a folytatáshoz, illetve egyáltalán értelmét a folytatásnak. Emlékszem, mekkora boldogsággal töltött el, amikor már rendszeresen érkeztek az olvasók főleg a gasztro.hu-ról, és naponta már vagy 50-en megnézték a blogomat. Ne, ne tessék nevetni, mert igen, akkoriban ez hatalmas szám volt, és sosem reméltem volna, hogy bekövetkezhet. Hát még amikor már volt 50 vagy 100 rendszeres olvasóm!

Aztán, egy idő után azt vettem észre, hogy másképp tekintek a blogomra, mint addig... Úgy tudnám a legpontosabban megfogalmazni ezt, hogy már kezdett nem vendégnek számítani az életemben, hanem befogadtam családtaggá. És természetesen, ezzel a váltással sok minden megváltozott. Elveszített néhány vendégnek kijáró kiváltságot (mint pl. azt, hogy kiemelt helyen legyen, több időt fordítsak rá, hogy állandóan ápolgassam, szépítgessem), ellenben nyert olyan dolgokat, amik tényleg csak a családtagoknak járnak: szeretetet, gondoskodást, ragaszkodást, és egyszerűen helyet kapott az életünkben. Mert bizony, nemcsak az én életemben kapott helyet, a családnak is meg kellett szokni, hogy ő egyszerúen van. Eleinte még restelltem is a férjem előtt, aki néha piszkált is, hogy már megint fényképezek, de aztán már olyan természetes lett az egész, hogy mindenki megkérdezi: lehet enni, vagy kell még fotózni is?! Egy idő után már nem éreztem olyan sürgető vágyat, hogy naponta feltegyek valami újat, hiszen nem is főz az ember naponta újdonságokat. Megtörtént aztán az is, hogy hetekig "felé sem néztem" időhiány miatt, de akkor is gondoltam rá. Igaz, az is előfordult egy-egy ilyen időszak után, hogy nehezen rázódtam vissza a receptelésbe, és megfordult a fejemben, hogy kell-e nekem ez a plusz foglalatosság, de mint ahogy a gyerekét nem dobja el a szülő egy idő után, így én sem tehettem ezt a blogommal. Mert igenis, valahogy gyerekemnek számít. Egy részecskének belőlem, és egy részecskének a történelemből, a világegyetemből. Benne vagyok én, a családom, a (nemcsak étkezési) szokásaink, az erdélyi élet, és minden, ami ezzel kapcsolatos. Régebb amolyan kisregényeket is írtam felvezetőként, mert az egyes ételek valamilyen módon mindig kapcsolódtak egy-egy történethez, történéshez. Ma már mellőzöm a hosszú leírásokat főleg az időhiány miatt.

Azóta sok mindenben változott az étkezésünk is: fokozatosan csökkent a disznóhúsfogyasztásunk, ami mostanra már nagyjából nulla, legalábbis itthon; sokkal több zöldséget és gyümölcsöt, ebből kifolyólag pedig sokszorosan több húsmentes ételt eszünk; megnőtt a csirke-, pulyka-, halfogyasztásunk; kiiktattam az étrendünkből a mesterséges ízesítőszereket: házilag készítem az ételízesítőt, készen vásárolt fűszerkeveréket csak olyant veszek, amiben nincs nátrium-glutamát és egyéb oda nem illő vegyszer; újabban a cukorfogyasztásunk is megcsappant a férjem cukorérzékenysége miatt, bár addig sem voltunk azok a túlzottan édesszájúak.

Mit írhatnék még? Talán az időhiány miatt ennyi is bőven sok, hiszen már nem is kisregény, amit írtam, hanem akár egy trilógiát is kitesz.:) De ezek most kikívánkoztak belőlem. És ki tudja, jövő ilyenkor írhatnék-e ilyesmit?!

Remélem, recept is lesz ma, de biztos, hogy nem torta. Azokból kijutott az elmúlt két hétben.:)

20 megjegyzés:

Aleda írta...

Edith, nem semmi a négy év bloggerkedés, szép pályafutásod lett ezalatt a négy év alatt! Gratulálok érte és erőt kívánok hozzá, hogy sokká fent tudd még tartani! Szerintem, igenis kellenek a hagymás máj, meg zakuszka és társai receptek, hisz ahogy nekünk újdonság a lazac meg az articsóka, úgy lehet másnak meg ezek újdonságok.

Szitya írta...

Nekem ez úgy tetszett, Edith!!!
Sok évet még a bloggyerekednek!!!
És egy ilyen tortát (inkább kettőt) igazán teleportálhatnl hozzánk holnapra, az Ikrek nagycsaládi ünnepére! :-)

sedith írta...

Adél, Szilvi, nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek!:)

Szilvi, melyiket rendeled?:D:D:D:D:D Ha közelebb lennétek, istenbizony nem kéne aggódnod tortaügyben!:)

sedith írta...

Apropó, Szilvi, én is írtam megjegyzést hozzád a "Közérdekű" bejegyzésedhez.:(

Jutka írta...

Gratulálok a blogszülinapod alkalmából! További sok sikert és jó blogírást kívánok !

Éva írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz! További sok sikert kívánok!

Névtelen írta...

Még sok-sok boldog szülinapot kíván egy lelkes olvasód, aki alig várja mindig az új recepteket, sokat ki is próbált közülük, és a mai napig nincs feliratkozva az olvasók listájára:)
( Csilla )

martinelli írta...

Én is gratulálok a blogszülinapod alkalmából és további sok sikert kívánok. Várjuk a további recepteket is :)

Gál Edith írta...

Én is gratulálok a 4 évhez!
Adjon a Fentvaló még sok, boldog ilyen évet és ehhez hasonlót...:)

Névtelen írta...

Én sem vagyok feliratkozva az olvasók listájára, de rendszeresen olvaslak. És épp az egyszerű, az Erdélyi konyha ízei miatt szerettelek meg. Mert igenis szükségünk van rá, hogy megőrizzük a hagyományokat és büszkék legyünk rá. Gratulálok. Éva

4Gyerek írta...

már 4 éve? hűűűű...
gratula az elmúlt időkhöz és sok sikert, egészséget az elkövetkezőkhöz.

Kati írta...

Edith, olyan szépen írtál a blogodraól, mintha a gyerekedről írtál volna, és ez így van jól. Kívánok még sok - sok gasztroblogos évet, sok új vagy éppen régi recepttel.
És örvendek, hogy mindennek kapcsán személyesen is megismerhettelek. Csak így tovább:)

Gizi írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz, és még nagyon sok blogolással eltöltött évet kívánok.

Alíz írta...

Gratulálok, további sok sikert!

Farci írta...

Boldogságos minden jót kívánok! :)

sedith írta...

Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek a köszöntést!:):):)

Kedves Névtelen hozzászólók, hálásan köszönöm, hogy írtatok, és kiléptetek ezáltal a kulisszák mögül. Sejtettem, hogy vannak ilyen olvasóim is, mint ahogyan azt is tudom, hogy lehet valaki egyszer bejelentkezett rendszeres olvasónak, majd azóta errefelé sem nézett. Mindegy, mindenkinek köszönöm, hiszen kell a visszajelzés, hoyg az ember tudja: kell csinálni, mert van miért, kiért!:)

Kovács Janka írta...

További sok sikert és kitartást kívánok neked! Rengeteg munka van ebben a blogban és reméljük van még elég energiád ezt folytatni!Kimondhatatlan nevű receptekből van elég a neten, te csak őrizd továbbra is a hagyományokat:)

hankka írta...

Annyira jó volt olvasni a soraidat, szerintem - így vagy úgy - egy kicsit mindannyian így vagyunk ezzel! :) További sok-sok szülinapot kívánok még, és hogy leld örömödet az írásban! :)

sedith írta...

Kovács Janka és hankka, nektek is köszönöm szépen! Bizony, gondolom, mindenki átesik azokon a stádiumokon, amiket említettem, majd, aztán minden a helyére kerül. A blog és a körülötte felmerülő teendők is.:)

Kisildi írta...

Boldog szülinapot! És még sok-sok hosszú évet!

2012. október 19., péntek

Vendégből családtag, azaz 4 éves vagyok!!!

Bejegyezte: sedith dátum: 9:11
Vagyis nem én, hanem a blogom. És végre, nem felejtettem el a szülinapját!!! Mert eddig minden évben elfelejtettem.:P

Fotó INNEN.
Statisztikai adatokkal most nem szolgálok, mert kedvem sincs hozzá, illetve nem is érdekel annyira, hogy rendszeresen kövessem a dolgok alakulását, változását. Annyit viszont muszáj leírnom, hogy köszönöm annak a 332 feliratkozott rendszeres olvasómnak (jó, tudom, ez nem jelent tényleges olvasót is) a bizalmat, hogy akár hosszasabb folyamat után, akár hirtelen felindulásból egyszercsak úgy gondolta, hogy érdemes feliratkoznia a blogomra olvasóként. Nem tudom, ki mennyire elégedett azzal, amit a blogon talál, de nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, úgyhogy gondolom, érdemes folytatnom másokért is, nemcsak magamért.

Ha visszagondolok az elmúlt 4 évre, bizony sok minden eszembe jut. Pl. az első bátortalan lépések, amikor elkezdtem egyszerű receptjeimet bepötyögni a blogra; vagy amikor felfedeztem a többi blogot, és olvastam, hogy másoknál milyen természetes a lazac, a rák, az articsóka vagy a mittudoménmi használata, főzése, én meg "elszégyelltem magam", hogy mit akarok a zakuszkámmal meg a puliszkás májpörköltemmel; vagy hogy milyen jólesett, amikor a babás blogom ismerősein kívül más is hozzászólt a bejegyzéseimhez, hát meg amikor felfedeztem az azóta már sajnos megszűnt gasztro.blog.hu-t, ahol a későbbiekben aztán megjelentek a frissítéseim. De az sem mellékes, hogy rengeteg emberrel megismerkedtem a blogom által, legyen szó akár személyes, akár virtuális ismeretségekről, és általuk is rengeteget tanultam, fejlődtem azóta sok-sok téren. Örülök, hogy az ún. gasztroblogger-társadalom nagy csapatához tartozhatok, és örülök, hogy az erdélyiek között úttörőnek számítok ebben a társaságban, mert ha jól tudom, akkoriban még csak Ottisnak volt blogja "közülünk". És a legjobban annak örülök, hogy a főzésimádatomnak meg a gasztroblogomnak köszönhetően 2009-ben az Erdélyi konyha (ami tavaly óta már Magyaroszrágon is megjelenik havonta) gasztromagazin munkatársa, majd helyettes főszerkesztője lehettem, és így egyéb munkám (munkahely) mellett mégis egy olyan tevékenységet folytatok, ahol a szakmám és a hobbim szervesen összefonódik, és amit imádok csinálni még akkor is, ha "csúcsidőben" csupán 3-4 órákat alszom éjjelente. Az sem mellékes, hiszen fontos szakasza volt gasztrobloggerségemnek, hogy két éven keresztül a Kifőztük magazin munkatársa is voltam, sőt mi több, azzal büszkélkedhetek, hogy ott voltam már az alapításánál is.:) Azóta a Kifőztük is kinőtte magát, és eljutott egy olyan szintre, amit abszolút mértékben megérdemel, azaz, hogy nyomtatásban is megjelenik.

A 4 év alatt azt hiszem megismertem a gasztroblogger-viselkedés (vagy minek nevezzem) mindenféle stádiumát: először a hagyományos erdélyi ételeket mutattam be, hiszen mai napig büszke vagyok rájuk; aztán új dolgokkal próbálkoztam, és próbáltam mindig előrukkolni valami különlegessel. Majd állandóan lestem, mikor érkeznek a hozzászólások, mikor jelentkezik egy-egy új ember, illetve mikor jelentkezik be egy-egy új rendszeres olvasó. Akkor, természetesen fontos volt ez, különben nem biztos, hogy kedvet, erőt éreztem volna a folytatáshoz, illetve egyáltalán értelmét a folytatásnak. Emlékszem, mekkora boldogsággal töltött el, amikor már rendszeresen érkeztek az olvasók főleg a gasztro.hu-ról, és naponta már vagy 50-en megnézték a blogomat. Ne, ne tessék nevetni, mert igen, akkoriban ez hatalmas szám volt, és sosem reméltem volna, hogy bekövetkezhet. Hát még amikor már volt 50 vagy 100 rendszeres olvasóm!

Aztán, egy idő után azt vettem észre, hogy másképp tekintek a blogomra, mint addig... Úgy tudnám a legpontosabban megfogalmazni ezt, hogy már kezdett nem vendégnek számítani az életemben, hanem befogadtam családtaggá. És természetesen, ezzel a váltással sok minden megváltozott. Elveszített néhány vendégnek kijáró kiváltságot (mint pl. azt, hogy kiemelt helyen legyen, több időt fordítsak rá, hogy állandóan ápolgassam, szépítgessem), ellenben nyert olyan dolgokat, amik tényleg csak a családtagoknak járnak: szeretetet, gondoskodást, ragaszkodást, és egyszerűen helyet kapott az életünkben. Mert bizony, nemcsak az én életemben kapott helyet, a családnak is meg kellett szokni, hogy ő egyszerúen van. Eleinte még restelltem is a férjem előtt, aki néha piszkált is, hogy már megint fényképezek, de aztán már olyan természetes lett az egész, hogy mindenki megkérdezi: lehet enni, vagy kell még fotózni is?! Egy idő után már nem éreztem olyan sürgető vágyat, hogy naponta feltegyek valami újat, hiszen nem is főz az ember naponta újdonságokat. Megtörtént aztán az is, hogy hetekig "felé sem néztem" időhiány miatt, de akkor is gondoltam rá. Igaz, az is előfordult egy-egy ilyen időszak után, hogy nehezen rázódtam vissza a receptelésbe, és megfordult a fejemben, hogy kell-e nekem ez a plusz foglalatosság, de mint ahogy a gyerekét nem dobja el a szülő egy idő után, így én sem tehettem ezt a blogommal. Mert igenis, valahogy gyerekemnek számít. Egy részecskének belőlem, és egy részecskének a történelemből, a világegyetemből. Benne vagyok én, a családom, a (nemcsak étkezési) szokásaink, az erdélyi élet, és minden, ami ezzel kapcsolatos. Régebb amolyan kisregényeket is írtam felvezetőként, mert az egyes ételek valamilyen módon mindig kapcsolódtak egy-egy történethez, történéshez. Ma már mellőzöm a hosszú leírásokat főleg az időhiány miatt.

Azóta sok mindenben változott az étkezésünk is: fokozatosan csökkent a disznóhúsfogyasztásunk, ami mostanra már nagyjából nulla, legalábbis itthon; sokkal több zöldséget és gyümölcsöt, ebből kifolyólag pedig sokszorosan több húsmentes ételt eszünk; megnőtt a csirke-, pulyka-, halfogyasztásunk; kiiktattam az étrendünkből a mesterséges ízesítőszereket: házilag készítem az ételízesítőt, készen vásárolt fűszerkeveréket csak olyant veszek, amiben nincs nátrium-glutamát és egyéb oda nem illő vegyszer; újabban a cukorfogyasztásunk is megcsappant a férjem cukorérzékenysége miatt, bár addig sem voltunk azok a túlzottan édesszájúak.

Mit írhatnék még? Talán az időhiány miatt ennyi is bőven sok, hiszen már nem is kisregény, amit írtam, hanem akár egy trilógiát is kitesz.:) De ezek most kikívánkoztak belőlem. És ki tudja, jövő ilyenkor írhatnék-e ilyesmit?!

Remélem, recept is lesz ma, de biztos, hogy nem torta. Azokból kijutott az elmúlt két hétben.:)

20 megjegyzés on "Vendégből családtag, azaz 4 éves vagyok!!!"

Aleda on 2012. október 19. 9:21 írta...

Edith, nem semmi a négy év bloggerkedés, szép pályafutásod lett ezalatt a négy év alatt! Gratulálok érte és erőt kívánok hozzá, hogy sokká fent tudd még tartani! Szerintem, igenis kellenek a hagymás máj, meg zakuszka és társai receptek, hisz ahogy nekünk újdonság a lazac meg az articsóka, úgy lehet másnak meg ezek újdonságok.

Szitya on 2012. október 19. 9:41 írta...

Nekem ez úgy tetszett, Edith!!!
Sok évet még a bloggyerekednek!!!
És egy ilyen tortát (inkább kettőt) igazán teleportálhatnl hozzánk holnapra, az Ikrek nagycsaládi ünnepére! :-)

sedith on 2012. október 19. 9:54 írta...

Adél, Szilvi, nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek!:)

Szilvi, melyiket rendeled?:D:D:D:D:D Ha közelebb lennétek, istenbizony nem kéne aggódnod tortaügyben!:)

sedith on 2012. október 19. 9:56 írta...

Apropó, Szilvi, én is írtam megjegyzést hozzád a "Közérdekű" bejegyzésedhez.:(

Jutka on 2012. október 19. 10:07 írta...

Gratulálok a blogszülinapod alkalmából! További sok sikert és jó blogírást kívánok !

Éva on 2012. október 19. 10:20 írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz! További sok sikert kívánok!

Névtelen írta...

Még sok-sok boldog szülinapot kíván egy lelkes olvasód, aki alig várja mindig az új recepteket, sokat ki is próbált közülük, és a mai napig nincs feliratkozva az olvasók listájára:)
( Csilla )

martinelli on 2012. október 19. 11:12 írta...

Én is gratulálok a blogszülinapod alkalmából és további sok sikert kívánok. Várjuk a további recepteket is :)

Gál Edith on 2012. október 19. 11:13 írta...

Én is gratulálok a 4 évhez!
Adjon a Fentvaló még sok, boldog ilyen évet és ehhez hasonlót...:)

Névtelen írta...

Én sem vagyok feliratkozva az olvasók listájára, de rendszeresen olvaslak. És épp az egyszerű, az Erdélyi konyha ízei miatt szerettelek meg. Mert igenis szükségünk van rá, hogy megőrizzük a hagyományokat és büszkék legyünk rá. Gratulálok. Éva

4Gyerek on 2012. október 19. 13:23 írta...

már 4 éve? hűűűű...
gratula az elmúlt időkhöz és sok sikert, egészséget az elkövetkezőkhöz.

Kati on 2012. október 19. 13:45 írta...

Edith, olyan szépen írtál a blogodraól, mintha a gyerekedről írtál volna, és ez így van jól. Kívánok még sok - sok gasztroblogos évet, sok új vagy éppen régi recepttel.
És örvendek, hogy mindennek kapcsán személyesen is megismerhettelek. Csak így tovább:)

Gizi on 2012. október 19. 16:50 írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz, és még nagyon sok blogolással eltöltött évet kívánok.

Alíz on 2012. október 19. 18:28 írta...

Gratulálok, további sok sikert!

Farci on 2012. október 19. 19:39 írta...

Boldogságos minden jót kívánok! :)

sedith on 2012. október 20. 8:21 írta...

Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek a köszöntést!:):):)

Kedves Névtelen hozzászólók, hálásan köszönöm, hogy írtatok, és kiléptetek ezáltal a kulisszák mögül. Sejtettem, hogy vannak ilyen olvasóim is, mint ahogyan azt is tudom, hogy lehet valaki egyszer bejelentkezett rendszeres olvasónak, majd azóta errefelé sem nézett. Mindegy, mindenkinek köszönöm, hiszen kell a visszajelzés, hoyg az ember tudja: kell csinálni, mert van miért, kiért!:)

Kovács Janka on 2012. október 20. 8:38 írta...

További sok sikert és kitartást kívánok neked! Rengeteg munka van ebben a blogban és reméljük van még elég energiád ezt folytatni!Kimondhatatlan nevű receptekből van elég a neten, te csak őrizd továbbra is a hagyományokat:)

hankka on 2012. október 20. 17:02 írta...

Annyira jó volt olvasni a soraidat, szerintem - így vagy úgy - egy kicsit mindannyian így vagyunk ezzel! :) További sok-sok szülinapot kívánok még, és hogy leld örömödet az írásban! :)

sedith on 2012. október 20. 19:27 írta...

Kovács Janka és hankka, nektek is köszönöm szépen! Bizony, gondolom, mindenki átesik azokon a stádiumokon, amiket említettem, majd, aztán minden a helyére kerül. A blog és a körülötte felmerülő teendők is.:)

Kisildi on 2012. október 21. 8:30 írta...

Boldog szülinapot! És még sok-sok hosszú évet!

Related Posts with Thumbnails