2012. június 16., szombat

Muzsdéjvariációk

Ez már nem az első bejegyzésem a muzsdéjról, de még nincs olyan, amihez fotót is tettem volna. A leírás és a fotók is a 2010-es KIFŐZTÜK MAGAZIN augusztusi (6.) számában jelentek meg, de valahogy elmaradt a blogon való megjelentetésük. Mivel azonban most nagyon is időszerű, hát fogadjátok - és fogyasszátok - szeretettel!:) Ja, hogy mi mellé? Hát, gondolom, már mindenki hallott róla, és fogalma is van arról, hogy mihez szokás enni, de ha mégsem, akkor elárulom: miccs, sült húsok, szalmakrumpli, egyéb sült, grillezett zöldségek hűséges kísérője.:)

Muzsdéjvariációk

A muzsdéj nem más, mint fokhagymaszósz. Tipikus román „étel”, de az ország különböző részein különféleképpen készítik, Erdélyben is sok változata él. A legegyszerűbb muzsdéj az, amikor a fokhagymát áttörik (vagy mozsárban összezúzzák), megsózzák, és vízzel felengedik, de ez csak amolyan lusta-muzsdéj. Az igazi valamivel több munkát igényel, de az eredmény megéri. Adagok, tulajdonképpen, nincsenek hozzá, 2 gerezd fokhagymából és egy fejnyiből is készíthető ugyanakkora adag, csak egyik enyhébb, a másik meg erőteljesebb fokhagymaízű lesz.
A képen a paradicsomos, a tejfölös és a pirospaprikás muzsdéj látható.

1. Sima muzsdéjalap. Az áttört fokhagymát elkeverjük sóval, majd cseppenként, mint a majonézhez, 2-3 evőkanál olajat kavarunk bele. Néhány perc alatt a majonézhez hasonló állagú massza lesz a tálkában, amit aztán ízlés, kedv, pillanatnyi hozzávalók szerint lehet ízesíteni.
2. Vizes muzsdéj. A fenti alapmasszát vízzel hígítjuk mindaddig, amíg elérjük a kívánt állagot. Grillezéskor pl. érdemes egy nagyon híg vizes muzsdéjt készíteni, és a húst, zöldségeket időnként meglocsolni vele sütés közben.

3. Tejfölös muzsdéj. Az alaphoz ízlés szerint tejfölt kavarunk. Ha kell, még utánasózunk. Tejföl helyett joghurtot is használhatunk.

4. Paradicsomos muzsdéj. Az alaphoz paradicsomlevet, esetleg ketchupot kavarunk. Lehet paradicsompürével is készíteni, de akkor kevés vizet is kell hozzáadni, hogy ne legyen túl sűrű.

5. Pirospaprikás muzsdéj. Ennél már eleve az alapot módosítjuk. A fokhagymához sót és pirospaprikát adunk (max. ½ teáskanálnyit), elkeverjük, és forrósított olajat (hogy a paprikából kioldja a színezőanyagot) adunk hozzá cseppenként. Ezt mindenképpen vízzel kell majd hígítani a kívánt állagúra, tejföllel nem finom.

6. Diós muzsdéj. A fokhagymával egyszerre néhány szem dióbelet is áttörünk, a további munkamenet viszont ugyanaz. Lehet bármivel hígítani, a diónak csupán annyi a szerepe, hogy kissé enyhíti a fokhagyma erejét, és persze, különlegesebbé, aromásabbá teszi a szószt.

7. Light muzsdéj. Ez nem a szó szoros értelmében vett muzsdéj, tulajdonképpen csak egyszerű fokhagymás tejföl. Azoknak ajánlott, akik nagyon szeretik a fokhagymát, de a gyomruk nem bírja a fogyasztását. Egy tálkába tejfölt öntünk, fokhagymaport szórunk bele, megsózzuk és jól elkavarjuk. Elkészíthető 15-20 perccel hamarabb, hogy legyen ideje a fokhagymapornak kiadni az aromáját.

TIPP: a fentieken kívül másféle muzsdéjokat is lehet készíteni; ízesíthetjük mustárral, zöld fűszerekkel, de a variációk száma végtelen, ki-ki bátran kísérletezzen!

2012. június 15., péntek

Fűszeres sertéstarja krumplisalátával

Itt a grillszezon....

Fűszeres sertéstarja krumplisalátával

Hozzávalók 4 személyre: 8 nagy szelet sertéstarja, 1 teáskanál só, 1 teáskanál bors, ½ kávéskanál őrölt kömény, csípős pirospaprika, 3-4 evőkanál olaj, 1 szelet szalonna, 2 dl vörösbor; a krumplisalátához: 60 dkg közepes szemű krumpli, 1 lila hagyma, 2-3 savanyú uborka, 2-3 db piros ecetes paprika, só, bors, 1-2 dl az uborka vagy a paprika levéből, vagy ecet, cukor és víz, olívaolaj.

Elkészítése: A hússzeleteket enyhén kiveregetjük. A fűszereket ősszekeverjük ízlés szerinti csípős pirospaprikával, majd a keveréket a húsra szórjuk. A hússzeleteket tálba rétegezzük úgy, hogy a rétegeket meglocsoljuk kevés olajjal, majd 1-2 napra hűtőbe tesszük érlelődni. Egyszer-kétszer érdemes átforgatni a szeleteket, hogy a fűszeres olaj mindenhol jól átjárja őket. Sütés előtt faszenet izzítunk, a grillrácsot jól felforrósítjuk, alaposan bedörzsöljük a szalonnával, majd ráhelyezzük a hússzeleteket, és a vörösborral gyakran locsolgatva szép pirosra sütjük őket. A salátához a krumplit sós vízben héjában megfőzzük, majd hagyjuk kihűlni. Ekkor meghámozzuk, négybe, majd szeletekre vágjuk, és tálba tesszük. Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott hagymát, a kockára vágott savanyú uborkát és ecetes paprikát, sózzuk és borsozzuk, majd felöntjük az uborka- vagy paprikalével, illetve ezek hiányában cukros ecetes vízzel. Érdemes 1-2 órán át állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek. Tálalás előtt meglocsoljuk 2-3 evőkanál olívaolajjal. 

EK - 2012/7

2012. június 14., csütörtök

Szarvasszelet paradicsomos mártással

Nem éppen most készült ez a fogás, és azóta is attól tartok, hogy el fogom felejteni, hogyan készítettem, úgyhogy inkább máris lejegyzem.

Szarvasszelet paradicsomos mártással, krumplipürével

Hozzávalók 4 személyre: 60-70 dkg szarvascomb, 2 evőkanál só, 3 evőkanál ecet, 3 babérlevél, 1 teáskanál bors, 1 evőkanál paprikalekvár (darált paprika), 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál borókabogyó, 5 evőkanál olaj, 2-3 dl vörösbor; a mártáshoz: 2 evőkanál liszt, 1/2 dl olaj, 3 dl házi paradicsomlé, 1-2 dl tejföl, só, cukor, citromlé, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: Felforralunk kb. 1,5 l vizet a sóval, az ecettel meg a babérlevéllel, majd elzárjuk a lángot, és hagyjuk kihűlni. Miután kihűlt, ebbe a marinádba belehelyezzük a kb. ujjnyi vastagra vágott hússzeleteket, és hideg helyen 1-2 napig érleljük. Elkészítés előtt kivesszük a pácléből, és papírtörlőn hagyjuk, hogy kissé szikkadjanak. A borsot, a paprikalekvárt, a mustárt és a tört borókabogyót összekeverjük az olajjal, majd megkenjük vele a hússzeleteket. Hőálló tálba helyezzük őket, ráöntjük a vörösbort, és lefedve, forró sütőben 1,5-2 órán át pároljuk. Nézzünk azért néha rá, hogy ha a folyadék elfogyna, pótolhassuk akár további vörösborral, akár vízzel. Időnként locsolgassuk is meg. Végül fedő nélkül sütjük 10-15 percig, gyakran locsolgatva. A mártáshoz fölforrósítjuk az olajat, beleszórjuk a lisztet, és habzásig keverjük. Ekkor  - folytoson kavarás közben  - felöntjük a paradicsomlével és annyi vízzel, amilyen sűrű mártást szeretnénk. Sózzuk és borsozzuk, majd a tejfölt elkeverjük kevés mártással, és az edénybe öntjük. Jól kiforraljuk, végül pedig tetszés szerint édesítjük és savanyítjuk, illetve belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. A húst a mártással és hagyományos krumplipürével tálaljuk.

Pikáns csirkeszárny többféle körettel

Pikáns csirkeszárny többféle körettel 

Hozzávalók 4 személyre: 12 db csirkeszárny, só, bors, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál balzsamecet, 2-3 cikk fokhagyma, 5 evőkanál olívaolaj; a köretekhez: 1 kg sárgarépa, 1 kisebb póréhagyma vagy 2 csokor újhagyma, só, bors, olaj, bazsalikom vagy oregánó; 60 dkg krumpli, 5 dkg vaj, só, 1-2 dl meleg tej; 40 dkg brokkoli, só, olívaolaj.

Elkészítése: A csirkeszárnyakat megtisztítjuk, megmossuk, felitatjuk róluk a vizet, majd csontos végeiket  levágjuk, vastagabb részeiknél pedig éles késsel bemetsszük, hogy könnyebben átsüljenek. Megszórjuk sóval és borssal, majd félretesszük őket. Egy nagyobb tálban (amibe a szárnyak beleférnek) összekeverjük a mézet, a mustárt, a paradicsompürét, a szójaszószt és a balzsamecetet, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd habverővel belekavarjuk az olívaolajat is. A csirkeszárnyakat beletesszük a pácba, jól megforgatjuk benne, majd fóliával letakarva hideg helyre tesszük. Minimum 1-2 órát – de legjobb egy egész éjszakán át – érleljük benne, néha átforgatjuk őket, hogy egyenletesen pácolódjanak. Felforrósított, szalonnával jól megkent grillrácson, lassan, szép pirosra sütjük őket, és az időközben elkészített köretekkel tálaljuk. A krumplit meghámozzuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Miután megpuhult, hozzáadjuk a vajat, megtörjük, és a meleg tejet kicsinként adagolva hozzá, kézi mixerrel jó habosra keverjük. A sárgarépát meghámozzuk, karikára vágjuk, majd felforrósított olajon kissé megdinszteljük. Mellédobjuk a karikára vágott póré- vagy újhagymát, megsózzuk, megborsozzuk, és lefedve együtt pároljuk tovább. Ha szükséges, kevés forró vizet önthetünk időnként alá mindaddig, amíg a sárgarépa teljesen meg nem puhul. Végül megszórjuk finomra aprított bazsalikommal vagy oregánóval. Ha nincs friss zöld fűszerünk, és szárítottat használunk, akkor adjuk az ételhez, amikor sóval és borssal ízesítjük. Egy edényben vizet forralunk, amikor felforrt, megsózzuk, és kb. 10 perc alatt roppanósra főzzük benne a rózsáira szedett, megmosott brokkolit. Még jobb, ha a lobogó víz fölé hőálló szűrőt helyezünk, beletesszük a brokkolirózsákat, megsózzuk, majd lefedjük, és kb. 15 perc alatt roppanósra pároljuk. Amikor elkészült, meglocsoljuk kevés olívaolajjal.

EK - 2012/7

2012. június 16., szombat

Muzsdéjvariációk

Bejegyezte: sedith dátum: 18:26 7 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Bejegyezte: sedith dátum: 18:17 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Itt a grillszezon....

Fűszeres sertéstarja krumplisalátával

Hozzávalók 4 személyre: 8 nagy szelet sertéstarja, 1 teáskanál só, 1 teáskanál bors, ½ kávéskanál őrölt kömény, csípős pirospaprika, 3-4 evőkanál olaj, 1 szelet szalonna, 2 dl vörösbor; a krumplisalátához: 60 dkg közepes szemű krumpli, 1 lila hagyma, 2-3 savanyú uborka, 2-3 db piros ecetes paprika, só, bors, 1-2 dl az uborka vagy a paprika levéből, vagy ecet, cukor és víz, olívaolaj.

Elkészítése: A hússzeleteket enyhén kiveregetjük. A fűszereket ősszekeverjük ízlés szerinti csípős pirospaprikával, majd a keveréket a húsra szórjuk. A hússzeleteket tálba rétegezzük úgy, hogy a rétegeket meglocsoljuk kevés olajjal, majd 1-2 napra hűtőbe tesszük érlelődni. Egyszer-kétszer érdemes átforgatni a szeleteket, hogy a fűszeres olaj mindenhol jól átjárja őket. Sütés előtt faszenet izzítunk, a grillrácsot jól felforrósítjuk, alaposan bedörzsöljük a szalonnával, majd ráhelyezzük a hússzeleteket, és a vörösborral gyakran locsolgatva szép pirosra sütjük őket. A salátához a krumplit sós vízben héjában megfőzzük, majd hagyjuk kihűlni. Ekkor meghámozzuk, négybe, majd szeletekre vágjuk, és tálba tesszük. Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott hagymát, a kockára vágott savanyú uborkát és ecetes paprikát, sózzuk és borsozzuk, majd felöntjük az uborka- vagy paprikalével, illetve ezek hiányában cukros ecetes vízzel. Érdemes 1-2 órán át állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek. Tálalás előtt meglocsoljuk 2-3 evőkanál olívaolajjal. 

EK - 2012/7

2012. június 14., csütörtök

Szarvasszelet paradicsomos mártással

Bejegyezte: sedith dátum: 9:03 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Nem éppen most készült ez a fogás, és azóta is attól tartok, hogy el fogom felejteni, hogyan készítettem, úgyhogy inkább máris lejegyzem.

Szarvasszelet paradicsomos mártással, krumplipürével

Hozzávalók 4 személyre: 60-70 dkg szarvascomb, 2 evőkanál só, 3 evőkanál ecet, 3 babérlevél, 1 teáskanál bors, 1 evőkanál paprikalekvár (darált paprika), 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál borókabogyó, 5 evőkanál olaj, 2-3 dl vörösbor; a mártáshoz: 2 evőkanál liszt, 1/2 dl olaj, 3 dl házi paradicsomlé, 1-2 dl tejföl, só, cukor, citromlé, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: Felforralunk kb. 1,5 l vizet a sóval, az ecettel meg a babérlevéllel, majd elzárjuk a lángot, és hagyjuk kihűlni. Miután kihűlt, ebbe a marinádba belehelyezzük a kb. ujjnyi vastagra vágott hússzeleteket, és hideg helyen 1-2 napig érleljük. Elkészítés előtt kivesszük a pácléből, és papírtörlőn hagyjuk, hogy kissé szikkadjanak. A borsot, a paprikalekvárt, a mustárt és a tört borókabogyót összekeverjük az olajjal, majd megkenjük vele a hússzeleteket. Hőálló tálba helyezzük őket, ráöntjük a vörösbort, és lefedve, forró sütőben 1,5-2 órán át pároljuk. Nézzünk azért néha rá, hogy ha a folyadék elfogyna, pótolhassuk akár további vörösborral, akár vízzel. Időnként locsolgassuk is meg. Végül fedő nélkül sütjük 10-15 percig, gyakran locsolgatva. A mártáshoz fölforrósítjuk az olajat, beleszórjuk a lisztet, és habzásig keverjük. Ekkor  - folytoson kavarás közben  - felöntjük a paradicsomlével és annyi vízzel, amilyen sűrű mártást szeretnénk. Sózzuk és borsozzuk, majd a tejfölt elkeverjük kevés mártással, és az edénybe öntjük. Jól kiforraljuk, végül pedig tetszés szerint édesítjük és savanyítjuk, illetve belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. A húst a mártással és hagyományos krumplipürével tálaljuk.

Pikáns csirkeszárny többféle körettel

Bejegyezte: sedith dátum: 0:13 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Pikáns csirkeszárny többféle körettel 

Hozzávalók 4 személyre: 12 db csirkeszárny, só, bors, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál balzsamecet, 2-3 cikk fokhagyma, 5 evőkanál olívaolaj; a köretekhez: 1 kg sárgarépa, 1 kisebb póréhagyma vagy 2 csokor újhagyma, só, bors, olaj, bazsalikom vagy oregánó; 60 dkg krumpli, 5 dkg vaj, só, 1-2 dl meleg tej; 40 dkg brokkoli, só, olívaolaj.

Elkészítése: A csirkeszárnyakat megtisztítjuk, megmossuk, felitatjuk róluk a vizet, majd csontos végeiket  levágjuk, vastagabb részeiknél pedig éles késsel bemetsszük, hogy könnyebben átsüljenek. Megszórjuk sóval és borssal, majd félretesszük őket. Egy nagyobb tálban (amibe a szárnyak beleférnek) összekeverjük a mézet, a mustárt, a paradicsompürét, a szójaszószt és a balzsamecetet, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd habverővel belekavarjuk az olívaolajat is. A csirkeszárnyakat beletesszük a pácba, jól megforgatjuk benne, majd fóliával letakarva hideg helyre tesszük. Minimum 1-2 órát – de legjobb egy egész éjszakán át – érleljük benne, néha átforgatjuk őket, hogy egyenletesen pácolódjanak. Felforrósított, szalonnával jól megkent grillrácson, lassan, szép pirosra sütjük őket, és az időközben elkészített köretekkel tálaljuk. A krumplit meghámozzuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Miután megpuhult, hozzáadjuk a vajat, megtörjük, és a meleg tejet kicsinként adagolva hozzá, kézi mixerrel jó habosra keverjük. A sárgarépát meghámozzuk, karikára vágjuk, majd felforrósított olajon kissé megdinszteljük. Mellédobjuk a karikára vágott póré- vagy újhagymát, megsózzuk, megborsozzuk, és lefedve együtt pároljuk tovább. Ha szükséges, kevés forró vizet önthetünk időnként alá mindaddig, amíg a sárgarépa teljesen meg nem puhul. Végül megszórjuk finomra aprított bazsalikommal vagy oregánóval. Ha nincs friss zöld fűszerünk, és szárítottat használunk, akkor adjuk az ételhez, amikor sóval és borssal ízesítjük. Egy edényben vizet forralunk, amikor felforrt, megsózzuk, és kb. 10 perc alatt roppanósra főzzük benne a rózsáira szedett, megmosott brokkolit. Még jobb, ha a lobogó víz fölé hőálló szűrőt helyezünk, beletesszük a brokkolirózsákat, megsózzuk, majd lefedjük, és kb. 15 perc alatt roppanósra pároljuk. Amikor elkészült, meglocsoljuk kevés olívaolajjal.

EK - 2012/7
Related Posts with Thumbnails