2013. január 7., hétfő

Kacsás torta kicsi (nagy)lányom kérésére

Nagyon várta a születésnapját. Számolta a napokat, és persze azt, hogy hányat kell még aludni addig... Két nappal előtte kérdeztem meg, hogy milyen tortát szeretne. Tudtam, hogy nem érdemes túl korán kezdeni, mert végül túl sok ötlet jut eszébe, és nem tud dönteni. A kijelentése viszont meglepett. Mármint kacsákra nem számítottam, az tény. De ennél könnyebb feladatot nem is adhatott volna. Igaz, nem sikerült valami túl művészire, a végén már a díszítését is eléggé kutyafuttában intéztem, de pontosan az lett, amire ő is számított, nagyon tetszett neki, és csakis ez a lényeg. Meg az íze, de az is nagyon rendben volt. :) Merthogy ezzel kapcsolatban is pontos elképzelése volt, azaz málnás ízesítést kért. A többi rám volt bízva. Mondjuk, bevallom, hogy mire valamikor hajnali 1 felé odajutottam, hogy összerakjam, már nem volt erőm és kedvem tojásos pépet főzni (de a receptet úgy írom le), hogy azt keverjem össze a tejszínhabbal és a gyümölccsel, ezért a gyümölcsöt direkt a habba forgattam, de ez nem lett nagy kárára a tortának. Mindenki dicsérte, és fogyott, mint a cukor. És apropó cukor. Egy szem "rendes" cukor nem sok, annyi sem került bele: gyümölcscukorral és sztéviaporral édesítettem.

Kacsás torta málnával és bogyós gyümölcsökkel

Hozzávalók:
- a piskótához: 12 tojás, 12 evőkanál (gyümölcs)cukor, 18 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, 4 csapott kávéskanál szódabikarbóna, 4 evőkanál ecet, só;
- az első krémhez: 4 tojássárgája ("ellopható" a piskótáktól), 2 púpozott evőkanál liszt, 3 evőkanál (gyümölcs)cukor, 4 dl tej, 6 dl tejszínhab, 3 tasak habfixáló, 40 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs;
- a második krémhez: 7 dkg étkezési keményítő, 5 dl víz, 15 dkg cukor (nálam 2 evőkanál sztéviapor + 2 evőkanál fruktóz), 40 dkg málna, 2 evőkanál rumkivonat;
- a locsoláshoz: 2 dl víz, 1 evőkanál (gyümölcs)cukor, 1/2 citrom leve;
- a díszítéshez: 6 dl habtejszín, 2 evőkanál porított gyümölcscukor vagy porcukor, 3 tasak habfixáló, ételszínezék, 10-15 dkg marcipánmassza.

Elkészítése: 4 darab háromtojásos piskótát sütünk, 2 sárgát és 2 kakaósat. Ehhez szétválasztunk 3 tojást, felverjük egy csipetnyi sóval, majd rendre hozzáadunk 3 evőkanálnyi cukrot, miközben folyamatosan verjük tovább. Amikor megkeményedett, rászórunk 1 csapott kávéskanál szódabikarbónát, erre rálocsolunk 1 evőkanál ecetet, és óvatosan elkavarjuk. Ezután belekeverjük a tojássárgáját (1-1 sárgáját minden piskótától elvehetünk, így megvan a krémhez szükséges tojásunk), végül pedig 5 evőkanál lisztet, illetve a kakaós piskótáknál 4 evőkanál lisztet és 1 evőkanál kakaót. Óvatos mozdulatokkal, de alaposan elkeverjük, majd sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük.
Az első krémhez a tojássárgáját simára keverjük a cukorral meg a liszttel, majd kicsinként hozzáadjuk a tejet is, és simára keverjük. Ezután kis lángon, állandóan kavargatva sűrű pépet főzünk belőle, majd kihűtjük. A tejszínt kemény habbá verjük a cukorral meg a habfixálóval, majd összekeverjük a kihűlt péppel és a fagyos gyümölcsökkel. A második krémhez a málnát szűrőbe tesszük, és hagyjuk kiolvadni. A levét felfogjuk, majd vízzel kiegészítjük 5 dl-re. A keményítőt elkeverjük kevés hideg vízzel (az 5 dl-ből), a többi gyümölcsleves vizet pedig forrni tesszük. Hozzáadjuk a cukrot is, majd amikor majdnem forr, beleöntjük a feloldott keményítőt, és állandóan kavargatva sűrűre főzzük. Ekkor belekeverjük a málnát is, és egyet-kettőt hagyjuk rottyanni. Miután félrevettük a lángról, belekeverjük a rumkivonatot. A locsoláshoz szükséges alapanyagokból limonádét készítünk.
Lefektetjük az egyik barna piskótát, meglocsoljuk kevés limonádéval, majd rásimítjuk a tejszínhabos krém felét. Ráfektetjük az egyik sárga lapot (aljával lefelé), ezt is kissé meglocsoljuk, majd rásimítjuk az összes málnás krémet. Beborítjuk a másik sárga lappal (az alja felfelé kerüljön), meglocsoljuk, és elkenjük rajta a maradék tejszínhabos krémet. Végül ráborítjuk a második kakaós lapot, meglocsoljuk a maradék limonádéval, és néhány órára félretesszük hideg helyre, hogy összeérjen. A díszítéshez kemény habbá verjük a tejszínt a cukorral meg a habfixálóval, nagyon-nagyon vékonyan bevonjuk vele a tortát, majd a tejszínhab egy kis részét kékre, nagyobb részét pedig zöldre festjük, és kialakítjuk belőle a tavacskát meg az azt övező füvet. A marcipánt megfestjük sárgára és pirosra, tetszés (és kézügyesség) szerint anyakacsát és kiskacsákat gyurmázunk, illetve kis virágokat szúrunk ki belőle, és ráhelyezzük a tortára fantáziánk szerint.

TORTÁK - 2013.

5 megjegyzés:

Mónika írta...

Szerintem, nagyon cuki lett!
:)
Milyen ötletes a te nagylányod, akinek így utólag is,
boldogságos születésnapot kívánunk!

Edó írta...

Jaj olyan aranyos lett,Edith!:)Boldog szülinapot!!!

Éva írta...

Isten éltesse a kicsi (nagy)lánykádat! A torta nagyon aranyos lett, finom lehetett a krémje!

Katalin írta...

Boldog szülinapot a nagylánynak!
A torta csodás lett!

Farci írta...

Minden jót kívánok a szülinaposnak!
A torta nekem is nagyon tetszik!

Related Posts with Thumbnails