2013. február 21., csütörtök

Gazdag gyümölcsrizs

A férjem meglátta Adél gyümölcsös rizspudingját a frissen megjelent Erdélyi konyha húsvéti különszámában (ami a blogján még nincs fenn), és megkívánta. Én mentem a saját fejem után, teljesen másképp készítettem, agyon is turbóztam gyümölcsökkel, de megérte: nagyon finom lett.

Karamelles gyümölcsrizs gazdagon

Hozzávalók: 20 dkg rizs, kb. 8 dl tej, 5 evőkanál cukor, 1 vaníliarúd, só, 4 csapott evőkanál étkezési keményítő, 4 dl habtejszín, 2 evőkanál porcukor, 1 tasak habfixáló, 10 dkg mazsola, 1 ananászkonzerv, 20 dkg vegyes bogyós gyümölcs.

Elkészítése: Egy edényben bő vizet forralunk, majd beledobjuk a rizst, és majdnem puhára főzzük. Egy másik edényben aranybarnára karamellizáljuk a cukrot, majd felöntjük 6 dl tejjel, és hagyjuk teljesen feloldódni. Amikor a rizs majdnem megfőtt, leszűrjük, visszatesszük az edénybe, ráöntjük a karamelles tejet, beletesszük a mazsolát, a vanília kikapart magvait, illetve a vanília héját, és kis lángon, alátéttel az edény alatt, hagyjuk csendesen főni. Amikor a rizs jól megpuhult, illetve a tejnek is beitta nagyrészét, a vaníliahéjat eltávolítjuk, és besűrítjük a maradék tejjel elkevert keményítővel. Jól kiforraljuk, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Közben a tejszínt kemény habbá verjük a porcukorral meg a habfixálóval, s végül belekavarjuk a kihűlt rizsbe a leszűrt ananászkonzervvel meg a bogyós gyümölcsökkel együtt. Ha szépen szeretnénk tálalni, tegyünk félre kevés gyümölcsöt é tejszínhabot a díszítéshez. No meg, persze, valami zöld levél is szép lenne, de ilyenkor nem mindig tudjuk kihúzni a farzsebünkből! :)

KAL - 2014.

3 megjegyzés:

Györgyi írta...

Hmm, ez finom lehetett. Én idáig vaníliásan és kókuszosan készítettem, de ez a karamell nagyon jó ötlet:)

sedith írta...

Finom volt, bizony! Én meg tejszínhabosan nem csináltam eddig, de nem bántam meg. Olyan jó könnyed, habos lett tőle. :)

Katalin írta...

Ez most jól jönne :) Nagyon guszta lett!

Related Posts with Thumbnails