2013. március 20., szerda

Zöld fűszeres túrógolyók

Már régóta terveztem ennek elkészítését. A túrókrémet a saját fejem után készítettem az itthon fellelhető alapanyagokból, a zöld kérget pedig az anyósom kertjében pillanatnyilag fellelhető zöldek szolgáltatták. Még nem nagy a választék, hiszen csak petrezselyemzöld (sima és csokros), metélőhagyma meg fokhagymaszár található, de később májd bármilyen, a családnak tetsző zöld fűszert fel lehet használni hozzá: kaprot, medvehagymát, friss tárkonyt, zellert, lestyánt... És ha egy "tolvaj" el nem tűntette volna a hűtőből a maradék néhány szelet sonkát, az is került volna bele, márcsak a kontraszt kedvéért is. :)

Zöld fűszeres túrógolyók

Hozzávalók (kb. 20-25 darabhoz): 50 dkg tehéntúró, 5 tojás, 2-3 kis fokhagymaszár, 2 cikk fokhagyma, 1/2 kápia paprika, 5 dkg fekete olajbogyó, só, bors, 2-3 evőkanál olívaolaj; a zöld kéreghez: 1-1 kis csokor petrezselyemzöld, csokros petrezselyem, fokhagymaszár és metélőhagyma, csilipehelyvagy friss csípős paprika.

Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, majd meghámozzuk, és finomra reszeljük. A fokhagymaszárat, a paprikát meg az olajbogyót nagyon apró kockákra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk, vagy felaprítjuk. A túrót tálba tesszük, hozzáadjuk a tojást meg a többi hozzávalót, és jól összekeverjük. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáöntjük az olajat, és alaposan összedolgozzuk. A zöld fűszereket összeaprítjuk, és a csilipehellyel együtt egy mélyebb tálkába tesszük. A masszából diónyi golyókat formázunk, majd meghempergetjük a fűszerekben. Ha van rá időnk, kb. félórára hűtőbe tehetjük, hogy az ízek összeérjenek.

2013/4

3 megjegyzés:

Kati írta...

De jó:) Könnyed kis golyócskák, és milyen szép a tálalás:)

Kovács Janka írta...

Hihetetlen guszta lett! Nagyon jól kitaláltad:)

sedith írta...

Köszönöm szépen mindkettőtöknek! :)

2013. március 20., szerda

Zöld fűszeres túrógolyók

Bejegyezte: sedith dátum: 21:45

3 megjegyzés on "Zöld fűszeres túrógolyók"

Kati on 2013. március 20. 22:58 írta...

De jó:) Könnyed kis golyócskák, és milyen szép a tálalás:)

Kovács Janka on 2013. március 20. 23:13 írta...

Hihetetlen guszta lett! Nagyon jól kitaláltad:)

sedith on 2013. március 28. 5:47 írta...

Köszönöm szépen mindkettőtöknek! :)

Related Posts with Thumbnails