2013. április 3., szerda

Drob de miel, avagy medvehagymás báránypástétom

Drob de mielt, vagy báránypástétomot (báránysajt) minden évben készítek, bár van, amikor nem sikerül bárányból összehozni, és csirkéből vagy egyéb húsból oldom meg. Most is a bárányaprólékot (ami összesen úgy 35 dekányi volt) borjúmájjal és (levesben főtt) kakashússal vegyítettem, de nem vált egyik sem kárára. Az igazság az, hogy finom étel ez más húsból is, de jellegzetes, "igazi" íze csak akkor érvényesül, ha kizárólag bárányból készül. Sőt, teljesen igazi csak akkor lenne, ha a bárányhálóba (bélhártyába) tekernénk bele, vagy azzal takarnánk le, hogy úgy süljön. Én most örültem, hogy hozzájutottam egy kis adag bárányaprólékhoz, és a többi hozzávalóval kiegészítve egy kvázi autentikus ételt tudtam kihozni beleőle, ami nagyon ízlett az egész családnak. :) Jó nagy adag lett, két kalácssütő tepsit töltöttem meg vele, tehát ha valaki csak átlagosan, kb. 4 személyre szeretné készíteni, az nyugodtan felezze az adagot. Nálunk ma fogyott el az utója, a távolabbi család tagjai fogyasztották el, nagy dicséretek közepette. :) Idén kicsit másképp készítettem, mint eddig, mert most nem daráltam le egyik hozzávalót sem, így darabos, érdekes lett. És .... természetesen, medvehagymát is tettem bele, ha már ilyen szerencsésen több csokorral tudtam venni. :)
Drob de miel - Medvehagymás báránypástétom/sajt

Hozzávalók (8-10 személyre): 1 kg bárányaprólék vagy bárányaprólék és borjúmáj vegyesen, 35 dkg főtt bárány- vagy baromfihús, 8 főtt tojás, 5-6 szelet száraz kenyér, 3 nagy vöröshagyma, 2 csokor újhagyma (vagy csak a zöldje), 1 csokor újfokhagyma zöldje, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 kicsi csokor kapor, 1 csokor medvehagyma, 5 nyers tojás, 1 evőkanál pirospaprika, kb. 1 dl olaj, só, bors.

Elkészítése: Az aprólékot meg a májat nagyon kicsi, kb. 1x1 cm-es kockákra vágjuk. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk. A vöröshagymát felaprítjuk, az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a feldarabolt újhagyma és -fokhagyma zöldjét is. Amikor ez is kissé megfonnyadt, rászórjuk a pirospaprikát, elkavarjuk, és felöntjük kevés vízzel. Amikor zsírjára sült, hozzáadjuk az aprólékot a máj kivételével, és addig főzzük, míg minden majdnem puhára fő. Ekkor hozzáadjuk a májat is, és még kb. 10 percig főzzük együtt. Ha szükséges, az elpárolgó folyadékot kicsinként pótolgatjuk. Közben a főtt húst nagyon kicsi darabokra vágjuk-szedjük, és tálba tesszük. Mellétesszük az aprólékpörköltet, a kifacsart kenyeret, a nagyobb kockákra vágott főtt tojást meg a finomra aprított zöld fűszereket, jól megsózzuk és megborsozzuk, ráütünk 4 tojást, és a kezünkkel alaposan összedolgozzuk. Ekkor sütőpapírral bélelt vagy kikent-lisztezett kalácsformába vagy tepsibe simítjuk, a tetejét megkenjük felvert tojással, és 200 fokos sütőben, légkeverésen, kb. 30 perc alatt megsütjük.

A drob egyéb variációit ITT, ITT és ITT találjátok.

KT - 2015/3

0 megjegyzés:

2013. április 3., szerda

Drob de miel, avagy medvehagymás báránypástétom

Bejegyezte: sedith dátum: 22:21

0 megjegyzés on "Drob de miel, avagy medvehagymás báránypástétom"

Related Posts with Thumbnails