2013. május 2., csütörtök

Nyúlhúsleves

Ilyet még sosem főztem. De még ősszel kaptunk szüleimtől egy nyulat, és most jött el az ideje a felhasználásának. Sok minden készült belőle: a combját sültnek készítettem el, fokhagymásan, a gerincéből Marengói nyulat csináltam, a csontos részeiből és a belsőségekből főtt ez a leves, majd a belsőségekből és a csontokról lefejtett húsból nyúlhabot készítettem. Mindegyik nagyon finom volt, rendre felkerülnek a blogra is.

A húslevest egy-az-egyben úgy készítettem, mintha szárnyasból csináltam volna, de nem főztem olyan sokáig. (Különben sem vagyok biztos benne, hogy érdemes 2-3 órán át főzni azt a levest is, hiszen, ugye, általában mind arra törekszünk, hogy minél kevesebb főzéssel, minél natúrabban készítsül el az ételeket... ) A végeredmény nagyon finom lett. Igaz, 1 deka zsiradék nem sok, de annyi sem volt rajta - gondoltam is, vajon miféle leves lesz így -, mégis, amikor megkóstoltam, mintha a mennyországban lettem volna: egy aromás, intenzív ízű, finom leves volt. Bátran ajánlom mindenkinek.

Nyúlhúsleves

Hozzávalók: 1 nyúl csontos részei, belsőségei (nekem kb. 35 dkg volt összesen), 4-5 sárgarépa, 1 kisebb zeller, 1 petrezselyemgyökér vagy 1 paszternák (nálam ez utóbbi volt), 1 hagyma, só, cérnametélt, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A húst (a máj kivételével) hideg vízben főni tesszük, majd miután fölforrt, lehabozzuk. Hozzáadjuk a megtisztított, egészben hagyott zöldségeket meg a jól megmosott, de héjastól hagyott hagymát, megsózzuk, és kis lángon kb. 1 órán át főzzük. Ekkor, ha a hús már megfőtt, félre is vesszük, és hagyjuk leülepedni, ha még nem teljesen puha, addig főzzük, amíg meg nem puhul. (Ez attól függ, milyen idős volt az állat.) Ha a leves leülepedett, leszűrjük, és ha szükséges, utánasózunk. A cérnametéltet sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és a levesbe tesszük. A levest a benne főtt zöldségekkel, kevés hússal és aprított petrezselyemzölddel tálaljuk.

EK - 2019/6.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Levest még én sem főztem belőle, de már sokféle képpen kipróbáltam, most is még van a szüleimnél egy nyúl, ami a sorsára vár.

Katalin írta...

Nagyon szép lett a levesed! Egyszer én is főztem "nyúlaprólékból", finom lett :)

Related Posts with Thumbnails