2013. május 28., kedd

Zúza-szívpörkölt puliszkával, káposztasalátával

Néha megkívánjuk a klasszikus, hagyományos ízeket is. Mostanában elég sok hagyományos ízvilágú ételt készítettem, bár legalább ugyanannyi különlegeset, "bolondságot" is főztem mellettük. :) A zúza-szívpörkölt nagyon kedvelt nálunk, és amióta kuktában készítem, a főzési idő is jócskán lerövidült. Köretként csakis a puliszka képzelhető el mellé, savanyúságként viszont bármi jöhet. Ezúttal friss káposztasaláta volt.

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 kg csirkezúza és -szív vegyesen, 2-3 hagyma (és/vagy újhagyma), 1,5 teáskanál pirospaprika, só, bors, 2 evőkanál sűrített paradicsom vagy házi ketchup, 1 púpozott evőkanál liszt, kevés olaj vagy zsír; a tálaláshoz: puliszka, friss káposztasaláta. 

Elkészítése: A hagymát csíkokra vágjuk, megdinszteljük az olajon, megszórjuk pirospaprikával, majd beletesszük a jól lekapargatott, minden oda nem illőtől megtisztított zúzát és szívet. Felengedjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, megsózzuk, megborsozzuk, majd hagyjuk felforrni. Amikor felforrt, a kuktát lefedjük, és kis lángon főzzük kb. egy órán át. Ekkor levesszük a fedőt, ellenőrizzük, hogy megfőtt-e a hús, és ha megpuhult, akkor behabarjuk a paradicsomsűrítménnyel és kevés vízzel elkevert liszttel. Jól kiforraljuk, ha szükséges, utánasózunk, majd puliszkával és káposztasalátával tálaljuk. 

KAL - 2014.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tök jó a csillag! Homokozo forma? Puszi: Berni, Chisinau

sedith írta...

Berni, mit képzelsz??? :D :D :D
Igazából az is lehetett volna, de most kivételesen szilikon minitortaforma! :) Puszi

Kati írta...

SZeretem a belsőségeket, ízlett volna ez is:) S olyan szépen tálaltad. Csillag született:)

wanna írta...

Jó párosítás, a puliszka hogy készül?

sedith írta...

Kati, aranyos vagy! :)

Wanna, sós vízben megfőzzük a kukoricadarát. 1 liter vízhez 20-25 dkg darát számítunk, és hasonlóan készül, mint a tejbegríz. :)

Related Posts with Thumbnails