2013. július 23., kedd

Áfonyás-szamócás jughurtfagylalt

Nagyon egyszerű, nagyon finom fagylalt. Elég kis adagot készítettem, épp annyi lett, hogy négyen egyszer ettünk belőle. De ennyi frissen szedett, finom, hargitai gyümölcsöm volt, és a csepegni odatett 56 dkg joghurtból is csupán 20 deka maradt. De így, ahogy volt, nagyon finom volt. Fagyigép híján még mindig az időnkénti kevergetéssel oldottam meg, hogy ne legyen jégszemcsés, de még vállalom ezt is. :) Az ízén főleg az áfonya érződött, mert abból volt több, de bármilyen arányban lehet őket keverni, illetve egyéb bogyós gyümölcsből is elkészíthető.

Áfonyás-szamócás jughurtfagylalt

Hozzávalók: 15 dkg áfonya és erdei szamóca vegyesen, 20 dkg sűrű, görög joghurt (4 kis doboz normál joghurt kicsepegtetve), 3 evőkanál fruktóz, 4 dl habtejszín, csipetnyi só.

Elkészítése: A habtejszínt a fruktózzal habbá verjük, majd hozzáadjuk a sót, a joghurtot meg a gyümölcsöt. A botmixert egyszer-kétszer belemerítjük a keverékbe - csak éppen a színe miatt, de ne törjük össze az összes gyümölcsöt (persze, közben nyomjuk a gombot is :D), majd kanállal összekeverjük. Fagyigéppel kikevertetjük-hűtjük, vagy műanyagdobozban fagyasztóba tesszük, és kb. félóránként 4-5 alkalommal átkeverjük, hogy egyenletesen fagyjon. Ebben az esetben akkor a legjobb fogyasztani, amikor még nem fagyott csontkeményre.

FI - 2015/8

4 megjegyzés:

janka kovács írta...

Lehet, hogy felbátorítottál a fagyi készítésére, mert nekem sincs fagyi gépem - így nem igazán szánom rá magam, de ez annyira csábító :)

sedith írta...

Bizony, én rászánom, mert 2-3 gombócnak az árából jó sok fagyit lehet már készíteni. Persze, nekem sincs mindig házi fagyim itthon, most felfedeztem jó áron egy boltban 1 literes kiszerelésű fagylaltokat, és nagyon finomaknak bizonyultak. Jelenleg citromos és erdei gyümölcsös van itthon belőle. Bár ez utóbbi szerintem nem annyira finom, mint az én áfonyás-szamócásom... :)

Kati írta...

Nem is kell más ilyenkor:)

sedith írta...

Nem bizony! Kár, hogy kicsi volt az adag, és egyből megettük. :(

2013. július 23., kedd

Áfonyás-szamócás jughurtfagylalt

Bejegyezte: sedith dátum: 14:44

4 megjegyzés on "Áfonyás-szamócás jughurtfagylalt"

janka kovács on 2013. július 23. 22:44 írta...

Lehet, hogy felbátorítottál a fagyi készítésére, mert nekem sincs fagyi gépem - így nem igazán szánom rá magam, de ez annyira csábító :)

sedith on 2013. július 23. 23:09 írta...

Bizony, én rászánom, mert 2-3 gombócnak az árából jó sok fagyit lehet már készíteni. Persze, nekem sincs mindig házi fagyim itthon, most felfedeztem jó áron egy boltban 1 literes kiszerelésű fagylaltokat, és nagyon finomaknak bizonyultak. Jelenleg citromos és erdei gyümölcsös van itthon belőle. Bár ez utóbbi szerintem nem annyira finom, mint az én áfonyás-szamócásom... :)

Kati on 2013. július 24. 15:59 írta...

Nem is kell más ilyenkor:)

sedith on 2013. július 24. 16:06 írta...

Nem bizony! Kár, hogy kicsi volt az adag, és egyből megettük. :(

Related Posts with Thumbnails