2013. szeptember 27., péntek

Oregánópesztós pizza szarvasgombás sajttal

Beleszerelmesedtem a szarvasgombás sajtba. Az íze intenzív, mégsem túl erős, szóval nagyon finom. Múlt héten pizzát sütöttem, és az egyik hagyományos (paradicsomszósz-sonka-szalámi-sajt) mellett sütöttem egy oregánópesztós húsmenteset is, amire szarvasgombás sajtot és paradicsomot tettem feltétnek. Isteni volt.

Hozzávalók 2 nagyobb kerek pizzához: 
- a tésztához:  4 g szárított élesztő, 35 dkg liszt, 5 dkg len- és szezámmag vegyesen, 1 púpozott teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 3 evőkanál olaj, 2,5 dl víz;
- a pesztóhoz: 3 dkg friss oregánóhajtás (mindenestől, untam a leveleket lecsipegetni), 2 cikk fokhagyma, 5 dkg szeletelt mandula, 5 dkg kemény sajt, kb. 1 dl olívaolaj, só, citromlé, 2-3 evőkanál víz.
- továbbá: 1 hagyma, 2 paradicsom, 20-25 dkg szarvasgombás sajt..

Elkészítése: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és a tésztát duplájára kelesztjük. A pesztó hozzávalóit magas falú pohárba tesszük, és botmixerrel simára turmixoljuk. Ha túl sűrű, kevés vizet is lehet adagolni hozzá kicsinként. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, a paradicsomot pedig vékony karikákra vagy felezett szeletekre vágjuk. Amikor a tészta megkelt, kétfelé osztjuk, és vékony körré nyújtjuk őket. Sütőformába tesszük, majd megkenjük a kétfelé osztott pesztóval, eloszlatjuk rajta a felaprított hagymát meg a paradicsomszeleteket, végül pedig ráhelyezzük a szeletekre vágott sajtot is. 200 fokos sütőben, légkeverésen kb. 20 percig sütjük.

EK - 2014/9

2 megjegyzés:

Kati írta...

Még sosem kóstóltam a szarvasgombát, hol lehet olyan sajtot venni? Én a köménymagosba szerelmesedtem bele:)

sedith írta...

A szarvasgombásatis a Góbé gyártja, mint a köménymagosat. Csíkban biztos kapható, Vásárhelyen azt mndta az egyik nő, hoyg nekik még nem volt. Valószínű, drága, ezért nem hozzák. No, de kókuszzsírt sem hoztak régebb, aztán többször kerestem, és múltkor már volt. Szóval, ha van rá kereslet, biztos alakul a kínálat is. :)

Related Posts with Thumbnails