2013. október 25., péntek

Gombás, aszalt paradicsomos pulykaragu

Múltkoriban az egyik áruházban bevásároltam fűszerekkel. Többek között wasabi-port és Jambalaya fűszerkeveréket is vettem. Ez utóbbit próbáltam ki először, egymás után két ételhez használtam, pulykahúst ízesítettem vele. A jambalaya igazából egy rizses-húsos fogás, ami a Karib-tenger vidékéről származik. Éppen ezért nem tudom, hogy a fűszerkeverék, amit vettem, mennyire igazi vagy eredeti, (megtaláltam, pont ilyen volt!) de hogy finom volt, az biztos. És az alapanyagok mind olyasmik voltak, amiket amúgyis használunk a mindennapi életben, csak lehet nem ilyen kombinációban, és lehet nem ennyi mindent egyszerre. Mindkét fogás nagyon finom volt vele. Az alábbi étel készült másodiknak, az előzőtől megmaradt pulykahússal. A pillanat szülte az ételt, azt tettem bele, ami éppen a kezem ügyébe került. Gyorsan kellett meglennie.

Gombás, aszalt paradicsomos pulykaragu

Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg pulykamell, 3-4 nagy csiperkegomba, 1 arasznyi póréhagyma (zöldesebb része, a kontraszt kedvéért), 6-7 darab aszalt paradicsom, 2 cikk fokhagyma, 2 teáskanál Jambalaya-fűszerkeverék, só, bors, 3-4 evőkanál olaj.

Elkészítése: A pulykamellet kis kockákra vágjuk, majd a felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, és addig pároljuk együtt, amíg a gomba is kissé össze nem esik. Ekkor adjuk hozzá a félbevágott, majd felcsíkozott póréhagymát, a zúzott fokhagymát meg a 2-3 darabba vágott aszalt paradicsomot, megszórjuk a fűszerkeverékkel, illetve sóval meg borssal, és fedő alatt 5-6 percig pároljuk együtt. Ha szükséges, kevés vizet is öntünk alá. Végül majdnem zsírjára sütjük, és már tálalhatjuk is. Mi friss kenyérrel ettük, de főtt tésztával vagy rizzsel, krumplipürével is ehető. Húsnapon ehető, természetesen köret nélkül.

1 megjegyzés:

Kati írta...

Még nem kóstóltam ezt a fűszert sem, de szerintem csakis jó lehetett:)

Related Posts with Thumbnails