2013. október 10., csütörtök

Spenótos-túrós csigarétes

"Több "szálból" született ez a rétes... Múltkor egy áruházban olyat láttam és vettem, amit eddig még soha: füstölt tehéntúrót. Nagyon finom, különleges volt. Ugyanakkor szép friss bébispenótot kaptam, és megvettem, jó lesz salátának - alapon. Majd térülve-fordulva, a mélyhűtött késztermékeknél valamilyen kerek süteményfélét fedeztem fel a dobozon, olyasmit, ami alább is látható. Otthon már nem emlékeztem a nevére, csak valami käsekuchen rémlett már, de ilyen néven semmi olyasmi kinézetűt nem találtam a neten. Bloggertársaknál is érdeklődtem, de senki sem tudott közelebbivel segíteni, így aztán természetesen, mentem a magam feje után. Végülis, már úgyis eleve volt egy bizonyos elképzelésem, azt valósítottam meg. A végeredmény egy különleges ízű sós sütemény lett, ami szerintem bármilyen étkezéshez kiváló. Én rájártam rendesen...

Spenótos-túrós csigarétes

Hozzávalók: 15 réteslap, 20 dkg tejföl, 1-1,5 dl olaj, 1 tojás; a töltelékhez: 35 dkg juhtúró, 20 dkg füstölt tehéntúró, 1 csapott teáskanál bors, 2-3 cikkfokhagyma vagy 1 teáskanál fokhagymapor, 2 nagy marék bébispenót; a tálaláshoz: tejföl vagy fokhagymás tejföl.

Elkészítése: Egy kb. 30 cm átmérőjű pitesütő formát vékonyan kikenünk olajjal, és félretesszük. A kétféle túrót összemorzsoljuk, jól összekeverjük, majd ízesítjük borssal és zúzott fokhagymával (morzsásnak kell maradnia). A tejfölt simára keverjük az olajjal. Ezután megtöltjük a réteslapokat. Az elsőt leterítjük, jól megkenjük olajos tejföllel, ráterítjük a következőt, azt is megkenjük, majd befedjük egy harmadikkal. Ekkor megfordítjuk őket, hogy a legelső kerüljön fölül (ez már kicsit megpuhul, átázik, könnyebben szakad), ezt is kissé átkenjük még, majd az egyik hosszanti oldalára egy csíkban rászórjuk a túrókeverék 1/5-ét. A spenótot is nagyjából 5 felé osztjuk, egy részét eloszlatjuk a túró tetején, majd a réteslapot feltekerjük (nem túl szorosan, de nem is lazán). A kapott tekercset a sütőforma közepére téve csigaszerűen feltekerjük.  Az előző műveletet megismételjük a többi réteslappal és töltelékkel is. Az újabb tekercseket mindig az előző végéhez illesztjük, és csigaszerűen tovább tekerjük, amíg a forma meg nem telik. Ekkor, ha marad tejfölös keverék, összevegyítjük a felvert tojással (ha nem marad, egyszerűen tojással kenjük le), és rákenjük a rétes tetejére. 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük, majd ha szükséges, 200 fokon még néhány perc alatt rápirítunk, hogy a teteje aranybarna legyen. Tálalás előtt hagyjuk hűlni egy keveset, és ki-ki ízlés szerint fogyasztja önmagában, vagy sima, esetleg fokhagymás tejföllel.

Megjegyzés: Füstölt tehéntúró helyett természetesen normál túróval is készíthető. A túrók sósságának függvényében a tölteléket ízlés szerint sózzuk (vagy sem:D). Nekem nem kellett pluszban sózni.
Az olaj mennyisége változhat a tejföl sűrűségétől függően. Az én tejfölöm nagyon sűrű volt, kb. másfél dl olajjal "hígítottam".

KT - 2015/11

6 megjegyzés:

Süni írta...

Nagyon jól néz ki. Mi Görögországban ettünk ilyet, bureknek hívják, általában sós túrós ízesítésű és előételnek fogyasztják ;)

iri írta...

Jol nez ki!

Kati írta...

Ha spenótos, ha túrós, akkor jöhet:)

fenci írta...

finom lehet :-)

sedith írta...

Süni, köszönöm, hoyg benéztél. Biztos minden népnek megvan a maga változata egy-egy ételre. A törököknek is van hasonló rétese, úgy tudom. :)

Iri, köszönöm. :)

Kati, igen, spenót is, túró is, szóval mehet! :)

Fenci, az volt, bizony! :)

Szemi írta...

Nagyon tetszik, megjegyzem magamnak! :)

Related Posts with Thumbnails