2014. január 10., péntek

Pálmafás torta meggyes-áfonyás krémmel

A kisebbik kislányom - aki már nem is olyan kicsi, hiszen betöltötte a 6 évet - egyik szülinapi tortája volt ez, és énkészítettem. Csak azért emelem ezt ki, mert még volt egy, azt viszont a húgom sütötte neki. :)
Ez a torta két fehér, azaz sárga piskótalappal és egy kókuszos-mákos-rahátos betétlappal készült, a krém pedig meggyes-áfonyás tejszínes krém volt. A díszítése mondjuk színben nem igazán passzolt a belsejéhez, de az íze isteni volt. Nagyon ízlett mindenkinek. Jó hatalmas torta lesz belőle, 20 személy is simán jóllakik ezzel az adaggal. A férjem miatt én minden édességet fruktózzal (gyümölcscukor) készítek (mint ahogyan a tej és a tejszín is mindig laktózmentes nálam - a nagyobbik kislány miatt), és hogy ne írjam le mindig, hogy az kb. mennyi cukor, inkább leírom, hogy a fruktóz valamivel édesebb, mint a cukor, ezért kevesebbet kell belőle használni. Adott cukormennyiségnek kb. a 3/4-ét kell használni fruktózból. Fordítva pedig, a fruktóznak megfelelő cukormennyiséget nagyjából úgy lehet kiszámolni, hogy a megadott fruktózt megszorozzuk 1,33-mal. Persze, nem lehet mindig pontos mennyiségeket megadni, egy-egy fél kanálnyi eltérés pl. még nem fog okozni egetrengető problémákat. (Pl. ezzel a módszerrel 5 evőkanál fruktóznak 6,65 evőkanál cukor felel meg. Nos, 7 csapott evőkanál tökéletesen megfelel belőle. :) Illetve hagyatkozzon nyugodtan mindenki az ízlésére.)

Pálmafás torta meggyes-áfonyás krémmel

Hozzávalók a sárga lapokhoz: 6 tojás, 6 evőkanál fruktóz (vagy 8 evőkanál cukor), 10 csapott evőkanál liszt, 2 csipetnyi só, 2 teáskanál citromlé; a középső laphoz: 5 tojásfehérje, 5 evőkanál fruktóz, 5 dkg mák, 5 dkg kókuszreszelék, 15 dkg színes rahát, 2 evőkanál liszt, csipet só, 1 teáskanál citromlé; a krémhez: 38 dkg meggy, 17 dkg áfonya (összesen 55 dkg gyümölcs a lényeg - lehet fagyasztott is, nálam most az volt), 5+2+2 evőkanál fruktóz, 20 g zselatinpor, 5 tojássárgája, 2 csapott evőkanál liszt, 3,5 dl tej, 7 dl habtejszín; a locsoláshoz: 2 dl víz, 1 evőkanál fruktóz, kb. 1 citrom leve; a díszítéshez: 4 dl habtejszín, 2 evőkanál fruktóz, narancs, klementin, kivi, gránátalma.

Elkészítése: A sárga lap hozzávalóiból sütünk 2 darab háromtojásos piskótát úgy, hogy a megadott hozzávalókat kettéosztjuk. Részletesebb leírás ITT (csak most nem használunk kakaót). A középső laphoz a tojásfehérjét szintén kemény habbá verjük a csipetnyi sóval, a citromlével meg a fruktózzal. Ezután óvatosan beleforgatjuk a kis kockákra vágott rahátot, a mákot, a kókuszt meg a lisztet. Sütőpapírral bélelt kb. 25*35 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokon addig sütjük, míg a teteje barnulni nem kezd. A lapokat hagyjuk kihűlni, majd megtöltjük a krémmel. A krémhez a gyümölcsöt 2-3 percig összeforraljuk 5 evőkanál fruktózzal, majd félrevesszük. A levéből leöntünk kb. 1 dl-nyit, abba beleáztatjuk a zselatinport. A gyümölcsöt ezután botmixerrel kissé összetörjük, majd hozzáadjuk a beáztatott, és újramelegített, feloldódott zselatint. A tojássárgáját simára keverjük a liszttel és 2 evőkanál fruktózzal, majd hozzáöntjük a tejet, és állandóan kavargatva sűrű pépet főzünk belőle. Amikor megvan, kicsinként hozzáadjuk a zselatinos gyümölcspépet is, és hagyjuk langyosra hűlni. Közben a habtejszínt keményre verjük a másik 2 evőkanál fruktózzal, majd óvatosan összeforgatjuk a majdnem kihűlt gyümölcsös-pudingos keverékkel. A locsoláshoz szükséges hozzávalókból limonádét készítünk. Veszünk egy sárga piskótát, meglocsoljuk limonádéval, majd rákenjük a krém felét. Ráhelyezzük a kókuszos-mákos lapot, azt is meglocsoljuk, és rásimítjuk a maradék krémet. Befedjük a másik sárga lappal, amit szintén kissé meglocsolunk. Végül a tortát bevonjuk a fruktózzal keményre vert tejszínnel, és a képen látható módon vagy tetszés szerint díszítjük a gyümölcsökkel.

(Az a kékes folt annak köszönhető rajta, hogy tengert is szerettem volna festeni, ezért ételszínezékbe mártott ecsettel mázoltam egy-két vonást rá. De végül nem tetszett, lekapartam a habot, és újrakentem, de egy-két helyen mégis átütött egy-egy kis pötty, ami aztán folttá változott.)

3 megjegyzés:

Katalin írta...

Hű, de szép színes :-)

Kati írta...

Valamikor nagyon szerettem a pálmafát, mint motívumot:) Hát csodás a torta, kívül - belül egyaránt:)

Györgyi írta...

Lányodat istenke éltesse nagyon sokáig :) A torta pedig annyira vidám, csajos :) Nagyon mutatós lett :)

Related Posts with Thumbnails