2014. február 13., csütörtök

Brokkolikrémleves pirított kenyérkockákkal

Ismét egy leves, ami szinte teljesen a maradékfelhasználás jegyében született. Nem lett túl nagy adag, 3 személyre lett elegendő éppen, de nagyon finom lett. Felhasználtam hozzá a rakottas készítésekor megmaradt zöldségfőzőlevet, illetve a szintén megmaradt brokkoliszárakat is. Kár lett volna kidobni őket, pedig gondolom, nagyon sokan ezt teszik. Az ízesítését fokhagymával oldottam meg. Valami hasonló, enyhén fokhagymás brokkolikrémlevest szoktak az óvodában is enni a gyerekek, imádják. :)

Hozzávalók 3 személyre: 1 kisebb brokkoli szárával együtt (15-20 dkg), 2 másik brokkolinak a szára (vagy összesen 40-50 dkg brokkoli), 3 közepes krumpli, kb. 1,5 l zöldségalaplé, 3-4 cikk fokhagyma, 1,5 dl tejszín, só, citromlé; a tálaláshoz: pirított kenyérkockák, kis brokkolirózsák.

Elkészítése: A brokkoliszárakat alaposan megmossuk, és kis darabokra vágjuk. Felforralunk kevés vizet, enyhén megsózzuk, és lefedve, kb. 15 perc alatt puhára főzzük benne a szárdarabokat. Egy másik edényben felforraljuk a zöldségalaplevet (vagy vizet), enyhén megsózzuk, és beletesszük a nagyobb darabokra vágott krumplit. Amikor a krumpli már majdnem puhára főtt, mellédobjuk a brokkolirózsákat, és néhány percig együtt főzzük. A főtt brokkoliszárakat botmixerrel pürésítjük, majd egy szűrőn átpasszírozzuk, hogy a kellemetlen szálakat eltávolítsuk belőle. A brokkoliból félreteszünk 2-3 kicsi rózsát, majd a krumplival együtt pürésítjük. Hozzáadjuk a brokkoliszárpürét meg a zúzott fokhagymát is, hozzáöntjük a tejszínt, illetve vízzel vagy ha van, további zöldségalaplével hígítjuktetszés szerint. Jól kiforraljuk, végül pedig utánasózunk (ha kell), illetve citromlével savanyítjuk ízlés szerint.

FF - 2014/3

2 megjegyzés:

Kati írta...

Ezt én is imádom Edith, nem csak a gyerekek :)

szannalina írta...

Na, éz én is szívesen megettem volna!

Related Posts with Thumbnails