2014. március 25., kedd

Medvehagymás-lazacos vajkrém

Megmaradt egy darab a sült lazacból, mert nagyobbik lányom továbbra sem hajlandó halat enni. (Egy ideje feltette magába, hogy nem szereti, pedig azelőtt jóízűen ette éveken át.) Kidobni nem lett volna szívem, pedig a vacsora utáni napon már senkinek sem kellett. Másnap aztán kitaláltam további sorsát, és azt reméltem, így hátha nagyobbikommal is meg tudom etetni. De kiérezte belőle, és nem ette meg. :( Pedig igazán finom krém kerekedett belőle. Egyszer ki fogom próbálni füstölt lazaccal is, úgy biztos intenzívebb lenne az íze, sőt biztos kevesebb is elég belőle, mint sült lazacból.

Medvehagymás-lazacos vajkrém

Hozzávalók: 20 dkg sült lazacfilé, 12 dkg vaj, 5 dkg liszt, 2,5 dl tej, 1 8-10 medvehagymalevél, só, citromlé, fehérbors; a tálaláshoz: friss vagy pirított kenyér, tetszés szerint zöldségek.

Elkészítése: A lisztet simára keverjük a tejjel, majd állandó kavargatás közben sűrű péppé főzzük, és kihűtjük. A lazacot villával darabosra törjük, a medvehagymát finomra aprítjuk. A vajat kézi mixerrel habosra keverjük, majd kanalanként hozzádolgozzuk a kihűlt pépet is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, illetve citromlével savanyítjuk, majd óvatosan összeforgatjuk a medvehagymával és a lazaccal is. Friss vagy pirított kenyérre kenve, tetszés szerinti zöldségekkel kínáljuk.

KAL - 2015.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails