2014. április 24., csütörtök

Báránysült (a sokadik :) )

Azt nem mondom, hogy nálunk nem múlhat el húsvét bárány nélkül, de azért ritka az az év, amikor nincs. Annál is inkább, hogy amikor van, mindig biztos helyről származik a hús; biztos, hogy az állat természetes körülmények között volt tartva, és főleg csak anyatejet evett, esetleg némi szénát vagy tavalyi sarjút. Könnyű így nekem, mert még az ára se ugyanannyi, mint a piacon vagy a boltról nem is beszélve. Idén úgy egyeztünk nénémékkel (mert ők tartják az állatokat), hogy egy fél bárányt és egy fél kecskegidát kérünk. A bárány bordáját és a combját ettük meg eddig, no meg az aprólékját. A bordákat megrilleztük, a belsőségekből tejfölös "mártást" készítettem, a combból pedig ezt a finom, illatos, omlós báránysültet. Párolt rizzsel és savanyú uborkával ettük.

Illatos báránysült

Hozzávalók 4 személyre: 1 báránycomb (kb. 1,5 kg), só, bors, 8-10 cikk fokhagyma, szárított rozmaring, olívaolaj.

Elkészítése: A húst megmossuk, megtörölgetjük, majd hegyes késsel itt-ott megszurkáljuk, hogy fokhagymacikkekkel meg tudjuk tűzdelni. Megszórjuk sóval meg borssal, majd megtűzdeljük a fokhgagymával. Végül alaposan bedörzsöljük jól összemorzsolt szárított rozmaringgal, hőéálló edénybe tesszük, meglocsoljuk olívaolajjal, lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Légkeverésen pároljuk 1-1,5 órán át, majd a hőt megemelve pirítjuk 10-15 percig. Párolt rizzsel, tetszés szerinti salátával vagy savanyúsággal kínáljuk.

KAL - 2015.

2 megjegyzés:

Katalin írta...

De guszta, nagyon finom lehetett! A bárány nálunk is kedvenc, bár csak ritkán jutunk hozzá :-)

sedith írta...

Mint írtam, nekem szerencsém van, mert nénémék tartják a bárányt, és nagyon ritka az az év, amikor úgy jön ki a lépés, hoyg nem veszünk. És mindig többet veszünk, így aztán beosztom, és tulajdonképpen egész évben van bárányhúsunk. Most pl. csak a bárány bordáját és a combját használtam fel, a többi még megvan, illetve megvan a fél kecskegida is. Az mondjuk kevéske, de kb. kétszer abból is eszünk: :)

Related Posts with Thumbnails