2014. április 29., kedd

Fügekrémes, habos palacsinta

Talán nem éppen erre az időszakra jellemző édesség, nem is most készült, hanem még tél végén, csak valahogy lefeledkeztem róla. Pedig olyan finom volt! Jókora adag, hidegen is jutott belőle, így tudom, hogy langyosan és hidegen egyaránt finom. Megmondom őszintén, amikor hozzáfogtam, még én sem tudtam, mi lesz belőle, milyen lesz, egyáltalán ehető lesz-e ez a krém, nem láttam ilyet sehol, csak úgy kipattant a fejemből, és meg akartam valósítani, de a végeredmény messze fölülmúlta a várakozásomat. Kicsit a diókrémre hajazott az íze, de a magvacskák sokkal különlegesebbé tették. Nagyon ízlett az egész családnak. 

Fügekrémes, habos palacsinta

Hozzávalók 5-6 személyre a palacsintához: 25 dkg liszt, csipetnyi só, ½ teáskanál szódabikarbóna, 2 tojás, 2 dl tej, 4-5 dl víz, 3-4 evőkanál olaj; a fügekrémhez: 20 dkg aszalt füge, 2 evőkanál cukor, 5 dkg étkezési keményítő, 4,5 dl tej, 5 dkg vaj, rumkivonat; továbbá: 4 tojás, 2 dl tejszín, 5 evőkanál cukor, 2 dkg vaj.

Elkészítése: Az aszalt füge szárainak végét levágjuk, majd összedaraboljuk, és kevés tejjel együtt (a 4,5 dl-ből) aprítógépben pépesre dolgozzuk. A fügepépet simára keverjük a keményítővel meg a cukorral, majd felengedjük a maradék tejjel. Közepes lángon, állandóan kavargatva sűrű péppé főzzük. Azon forrón belekavarjuk a vajat, majd miután kihűlt, rumkivonattal ízesítjük tetszés szerint. A palacsintához a lisztet elkeverjük a sóval meg a szódabikarbónával, majd hozzáadjuk a tojást, és a tejjel együtt simára dolgozzuk. Ezután felengedjük még 3,5-4 dl vízzel, végül belekavarjuk az olajat is. A maradék vízzel a továbbiakban kicsinként hígítjuk a masszát, mert az állás során, megvastagszik kissé. Néhány csepp olajjal megkent, felforrósított serpenyőben a masszából 10-12 palacsintát sütünk. Miután a palacsintát megsütöttük, mindegyikre egy-egy evőkanálnyi krémet kenünk, feltekerjük, és vajjal kikent hőálló tálba helyezzük őket szorosan egymás mellé. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját elkeverjük 2 evőkanál cukorral meg a tejszínnel, és a palacsintákra öntjük. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a tojásos krém megdermed a palacsintán (kb. 20 perc). A tojásfehérjét kemény habbá verjük a maradék cukorral. A megsült palacsintára nem túl egyenletesen rásimítjuk a tojáshabot, és néhány percre visszatoljuk a sütőbe, hogy a hab a tetején enyhén megpiruljon. Langyosan már fogyaszthatjuk, de hidegen is nagyon finom. Így szépen szeletelhető is. 

ÜNN. MENÜK - 2014.

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Szerintem most is nagyon finom lenne :-) Igazi különlegesség :-)

Györgyi írta...

Edit, ezt nagyon jól kitaláltad!!Emelem kalapom :) Abban biztos vagyok, hogy isteni az íze, a látványa pedig levett a lábamról, annyira szépséges :)

sedith írta...

Katalin, persze, hogy finom ez bármikor, csak attól, hogy aszalt gyümölcs, legtöbben a télre asszociálnak. :) Én is. :)

sedith írta...

Köszönöm, Györgyi! Nagyon jólesik, amit írtál! Szerintem én is rendszeresen fogom készíteni ezt a finomságot. :)

Related Posts with Thumbnails