2014. április 5., szombat

Fürjtojásos-cukkinis túróalagút

Már lehet gyűjteni húsvétra az ötleteket. Az alábbi is nagyon jó: finom és nem utolsó sorban látványos is. A cukkiniba tekerés ötletét ITT láttam, a többi saját fejem után van. :) 

Fürjtojásos-cukkinis túróalagút

Hozzávalók 6 személyre: 1 közepes méretű cukkini, 20 dkg juhtúró, 30 dkg orda vagy ricotta, 8-10 keményre főzött fürjtojás, 4-5 vékony szelet sonka, 2 szál újhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 15 g zselatinpor, 1 tojás, 2-2,2 dl olaj, 1 teáskanál mustár, só, citromlé; a díszítéshez: saláta- és spenótlevelek, koktélparadicsom

ElkészítéseA cukkinit sajtszeletelővel vagy zöldséghámozóval vékony szeletekre vágjuk, lobogó vízben 10-15 másodpercig forrázzuk, majd papírtörlőre szedjük, és hagyjuk kihűlni. Az egész tojásból, az olajból, a mustárból, illetve kevés sóból meg citromléből magas falú pohárban botmixerrel majonézt keverünk. A a juhtúrót és az ordát kézi mixerrel összedolgozzuk, majd beleforgatjuk a majonézt, valamint a szárával együtt apróra vágott újhagymát és petrezselyemzöldet. A zselatinport beáztatjuk 5 evőkanál vízbe, kis lángon megolvasztjuk, és hozzáforgatjuk a masszához. Hűtőbe tesszük, hogy kissé dermedjen. A fürjtojást óvatosan megpucoljuk, majd párosával egy-egy sonkaszeletbe tekerjük őket. Leterítünk egy fóliadarabot, és egymás mellé fektetjük a cukkiniszeleteket úgy, hogy kissé fedjék egymást. A téglalap háromnegyedére rákenjük a túrós masszát, egyik hosszanti oldalára pedig ráhelyezzük a sonkába tekert tojásokat. A fólia segítségével óvatosan feltekerjük, két végét szorosra csavarjuk, és behajtjuk a tekercs alá, majd hűtőbe tesszük, amíg teljesen meg nem dermed, és szépen szeletelhető nem lesz. Koktélparadicsommal és saláta-, illetve spenótlevelekkel díszítjük.

Megjegyzés: A túrós tölteléket készíthetjük telemea vagy feta és tehéntúró keverékéből is.

ÜNN. MENÜK - 2014.

1 megjegyzés:

sara & Miki írta...

Foarte frumoasa prezentarea si ma bucur ca ti-a placut si ai intervenit cu idei noi. Si eu am gasit la tine retete grozave.
Deci si-n Ardeal sunt zone unde se face drob si altele unde sunca este la loc de cinste.
La noi in familie sotul e maghiar si eu sunt romanca, deci se fac retete din ambele bucatarii, mai ales ca sotul meu si gateste, nu torturi si prajituri aceea e domeniul meu, dar la felul primcipal si supe / ciorbe el este sef.
Ma bucur ca am vorbit si ne mai auzim. Un sfarsit de saptamana cat mai placut!

Related Posts with Thumbnails