2014. július 23., szerda

Banános gyümölcssorbet

Nem győzöm a lányokat fagyival tartani. Ha kimgyünk valahová, fagyit kérnek, ha itthon vagyunk, ugyanazt. A nemrég vásárolt fagyigép pedig nagyon jó szolgálatot tesz, ha kell, nagyon gyorsan tudok finomat (és sokat) gyártani vele. Hideg vagy fagyos alapanyagokat használva, mint pl. most is, nem kell várni a kikeverés előtti hűtésre, a massza mehet egyenesen a fagylaltgépbe.

Banános gyümölcssorbet

Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs, 3 jó érett banán, 3 evőkanál fruktóz (v. 5 evőkanál cukor), csipetnyi só, 3 dl víz.

Elkészítése: A víz kivételével mindent egy magasabb falú tálba teszünk, és botmixerrel pépesíteni kezdjük. Közben fokozatosan adagoljuk hozzá a vizet, míg elérjük a kívánt állagot. Én a fent említett mennyiséget tettem bele, ki-ki ízlés szerint többet vagy kevesebbet is használhat.  Ha van fagylaltgépünk, a masszát beleöntjük, és kikevertetjük vele, ha nincs, műanyagdobozba simítjuk, és fagyasztóba tesszük. 1 óra elteltével felkavarjuk, majd félóránként ismételten átkavarjuk. Addig fagyasztjuk, míg elérjük a kívánt állagot.

Megjegyzés: Ha friss gyümölcsből dolgozunk, mielőtt a fagylaltgépbe öntenénk, a masszát hűtsük jól le. Igazán csak akkor készül el gyorsan, ha fagyasztott gyümölccsel és fagylaltgéppel dolgozunk.

KT - 2016/7

3 megjegyzés:

Katalin írta...

De nagyon szép színe lett! Nem is csoda, hogy szívesen elnyalogatják a leánykáid :-)

Kati írta...

Olyan szép színe van :)Nekem is jól jönne :)

sedith írta...

Katalin, nemcsak a színe lett szép, az íze is az volt! :D Ők mindent esznek, ami fagyi, ebben nem válogatósak, csak hideg legyen, és minél több. :)

Kati, ruccanj el hozzám, még van egy kicsi belőle. Sőt, éppen nekiveselkedtem diófagyit gyártani, csak még nem tudom, hogyan kivitelezzem úgy, hogy egyhelyen legyen a Timko-s és a Kauflandos diófagyi íze is. :) A grillázs és a karamellöntet mindenesetre már megvan. :)

Related Posts with Thumbnails