2014. július 11., péntek

Mángoldos krumplileves buggyantott tojással

Ezt a finom levest hoztam össze múlt hétvégén kizárólag illyei (a falu, ahol a kertünk van) alapanyagokból: a zöldségek a kertünkből voltak, a tojást pedig egy helybéli nénitől vettük. Nagyon finom lett az íze, gazdagon zöldséges, a hús egyáltalán nem hiányzott belőle. Érdekes módon ezen a nyáron már nagyon sok és sokféle levest főztem, a kertben megtermett alapanyagokat kombináltam mindig különféleképpen. És mindegyik leves egy-egykülön világ. Ez is különleges. És persze, a mángold "pudingpróbája" volt, mert ez volt az első étel, amihez fölhasználtam. A múltkori saláta csak azután következett.

Hozzávalók 5-6 személyre: 1 fej friss fokhagyma, 3-4 sárgarépa, 60 dkg újkrumpli, 3 dkg rizs, 5-6 nagy mángoldlevél, 1 kis csokor petrezselyemzöld, só, olaj, almaecet, 10-12 tojás.

Elkészítése: Felforrósítunk 2 evőkanál olajat, és hirtelen megfuttatjuk rajta a finomra aprított fokhagymát. Fölöntjük 1/2 dl vízzel, hogy nehogy megégjen, majd rádobjuk a karikára (ha nagyobbak, előzőleg elfelezzük) vágott sárgarépát, és 2-3 percig együtt dinszteljük-pároljuk. Ekkor felengedjük kb. 1,5 l vízzel, enyhén megsózzuk, és fölforraljuk. Ha fölforrt, hozzáadjuk a jól megsikált (vagy meghámozott), kisebb kockákra vágott krumplit meg a rizst, és addig főzzük tovább, amíg minden teljesen meg nem puhul. A legvégén utánaízesítünk sóval, ízlés szerint savanyítjuk almaecettel, majd beletesszük az ujjnyi csíkokra vágott mángoldot, illetve egyenként, óvatosan beleengedjük a feltört tojásokat is. 2-3 percig hagyjuk még csendesen gyöngyözni, majd elzárjuk a lángot, és megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. Tálaláskor lehet tejfölt adni mellé, de nem muszáj.

Megjegyzés: Ha nem friss fokhagymát használunk, 5-6 cikk is elég belőle. A friss, még nem teljesen kifejlett fokhagyma nem annyira erős, mint a már megszáradt társa, ezért lehet többet használni belőle. Az újkrumplit pedig nem muszáj meghámozni, elég alaposan megsikálni drótmosóval, kefével vagy dörzsszivaccsal.

FF - 2014/8

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails