2014. július 13., vasárnap

Meggyes-joghurtos fagylalt

Teljesen extázisban vagyok, mert az újonnan vett fagylaltgépem olyan fagyit csinált, hogy ihajjj! :) Már kipróbáltam egyszer, de persze, hogy nem tartottam be az utasítást, miszerint használat előtt 24 órát tartsuk a fagyasztóban... De mielőtt elkeseredtem volna, mondtam, no majd benne hagyom. És lőn. Tökéletes állagú, tökéletes ízű fagylalt. Most már, hogy meggyes vagy meggyízű, azt döntse el mindenki magának: a lényeg, hogy éppen itt van a hűtőben a legyümölcscukrozott meggyem, és úgy gondoltam, hogy csak a szörpöt használom fel a fagyihoz. Meggyszemeket evéskor tettünk rá. Isteni volt. És mivel minden a hűtőben volt, illetve gyorsan dolgoztam az alapanyagokkal, miután összekevertem őket, mehettek is a fagyigépbe, különben várni kellett volna, hogy a massza jól lehűljön. Így kb. félóra alatt már kanalazhattuk is. :)

Meggyes-joghurtos fagylalt

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg 10%-os görög joghurt, 1 dl édesített meggyszörp, 2 dl habtejszín, 2 evőkanál fruktóz, 1 csipetnyi só, (gyümölcs)cukrozott meggy.

Elkészítése: A joghurthoz hozzáadjuk a sót, illetve apránként a szörpöt, és jól elkavarjuk. A habtejszínt keményre verjük a fruktózzal, majd óvatosan beleforgatjuk a gyümölcsös joghurtba. A masszát fagylaltgépbe öntjük és 20-25 perc alatt a géppel kikevertetjük. Tetszés szerinti állagnál a gépet megállítjuk. Tálaláskor meggyszemeket is adunk a fagyi mellé.

Megjegyzés: Ha úgy szeretnénk, turmixolt meggyet is tehetünk a joghurtba szörp helyett.

KT - 2015/7

8 megjegyzés:

Kati írta...

Edith, örvendek, hogy bevált, látszik, hogy olyan jó, igazi krémes lett a fagyi, az biztos gép nélkül nem lesz pont ilyen, de a diós az nagyon hasonló volt, gondolom a dió olajtartalmának köszönhetően.

Tündi Daika írta...

Hello, szabad kérdezni milyen fagyi gép ez?

sedith írta...

Köszi, Kati. Az olajtartalomnak meg a mascarponénak köszönhetően. :) AZ is jó zsíros. :)

Tündi Daika, persze, Lidl-es Silvercrest. Nagyon olcsó volt.

Tündi Daika írta...

Hello, én Metros ARIETEt vettem és amig a főzőtt alap fagyi recepttel probálkoztam hát sehogysem sikerült. Ez viszont maga a tökély - nagyon finom és állagában is szuper, vetekszik a Carte'dorral. Köszi a receptet:) nagyon hálás vagyok érte.

sedith írta...

Tündi Daika, ugye, hogy ugye? Annyira örülök! Nekem sem sikerült iylen jól még egyetlen fagylaltom sem. Fontos, hogy a massza mindig nagyon hideg legyen. Ha főzöttet készítesz, legalább 3-4 órát kell hűteni mielőtt a fagyigépbe töltenéd, különben összeugrik, csomós lesz. Vajon, nem ez volt a probléma?

Tündi Daika írta...

Nem volt csomós, ugyanis mar előző nap elkészítettem és 1ejszakat a hűtőbe tettem. inkább a gépben csalodtam, mert nem fagylaltot, inkabb csak 1 folyékony állagú krémet kaptam a 30 perc végére. Na de majd még kiserletezem :) Egyébként nagyon jó recepteket teszel fel és nagyon finomakra is sikerülnek azok amelyeket kiprobalok. Ezennel is, 1 nagy KÖSZÖNÖM értük. :)

sedith írta...

Tündi, most, hogy mondod... Készítettem én is egy főzött alapú citromfagyit, és az is híg lett a hűtés végére. Annak a számlájára tettem, hogy az volt az első fagyi, és nem fagyasztottam 24 órát előtte a tartályt, csak estétől reggelig. No, majd kiderül, még kísérletezünk mindketten. De a gépekkel legalább tudjuk, hogy nincs baj, mert ha jó az alap, csinálnak jó fagyit is. :) Szép napot neked! :)

Tündi Daika írta...

Hat képzeld visszavittem az Arietet, es vettem de longhit, na ez mar tényleg fagyit készít, nagyon csucs. Holnap citromos keszitenek, valami jo recepted van? Koszi elore is. Egyebkent ha Debrecenben jarsz, Szívesen vennem latogatasod :) azt hiszem lenne mirol csevereszni :)

Related Posts with Thumbnails