2014. augusztus 1., péntek

Citromfagylalt - főzött alappal

Van már a blogomon citromfagyi receptje, de ez a mostani más, főzött alapú. Mondhatni a klasszikus fajtája. Nagyon citromos, nagyon krémes, nagyon finom. Ez volt az első fagyi, amit a fagylaltgépben kipróbáltam. :) Kevés masszát a bonbonformákba simítottam, pálcikát tettem nekik, és megvolt az isteni fagyinyalóka is. Amíg tartott, addig járt rá kisebbik lányom és a szomszéd kislányok a fagyasztóra. (Nagyobbikom akkor éppen táborban volt.)

Citromfagylalt - főzött alappal

Hozzávalók: 3 tojássárgája, 3 evőkanál fruktóz, 3 púpozott evőkanál sztéviapor (15-20 dkg cukor), 3 citrom, víz, 1 tasak tejszínes pudingpor; 3 tojásfehérje, 2 evőkanál fruktóz; 3 dl habtejszín, 2 evőkanál fruktóz; 30 dkg sűrű joghurt (1 nagy doboz kicsepegtetve).

Elkészítése: A joghurtot sűrű szitába vagy gézzel bélelt szűrőbe öntjük, és hagyjuk csepegni, amíg a többi műveletet elvégezzük. A tojássárgáját habosra keverjük az édesítőkkel, majd hozzáadjuk a pudingport is. A citromok levét kifacsarjuk, majd vízzel 4 dl-re egészítjük ki. Hozzáadjuk a tojásos masszához, majd az egészből sűrű pépet főzünk. Hideg vízbe állítva az edényt, néha megkavarva hagyjuk kihűlni. A tojásfehérjét keményre verjük 2 evőkanál fruktózzal, a tejszínt pedig félkeményre további 2 evőkanál fruktózzal. Amikor a pép kihűlt, kanalanként hozzáadjuk a sűrű joghurtot, majd beleforgatjuk a tojáshabot, végül pedig a félkeményre vert tejszínt is. Ha van fagylaltgépünk, akkor a masszát először hűtőben hűtjük 3-4 órán át (vagy fagyasztóban 1/2-1 órát), majd a géppel kikevertetjük. Ha nincs gépünk, a masszát dobozba öntjük, betesszük a fagyasztóba, és félóránként-óránként átkeverjük, hogy egyenletesen fagyjon. Aki szereti, citromhéjat is reszelhet a fagylaltba - a pépbe kell belefőzni.

KAL/2019.

2 megjegyzés:

EmBeJa írta...

Mi a tegnap Bencussal levendulas- fehercskisat keszitettunk!Nagyon finomra sikerult,igaz nekem kicsit tomeny volt,de legkozelebb,csokkentjuk a cukor mennyiseget!Eljen a nyar,eljen a fagyi:-)

sedith írta...

Nekem a múltkori diós volt olyan tömény. De azért finom volt. Fagyinál nehéz eltalálni a cukormennyiséget, mert kifagyva sosem annyira édes, mint amikor elkészült a krém. Akkor fagyizzatok ti is! :)

Related Posts with Thumbnails