2014. augusztus 12., kedd

Zöldséges-rizses rakottas

Hát előkerültem én is. Ekkorát már rég nem hiányoztam, de most más dolgok fontosabbak voltak. Hozok egy nagyon klassz, laktató, nyári fogást. S bár eléggé hosszasak az előkészületek a különféle etapok miatt, a végén egy ízgazdag, tömény fogás kerekedik belőle. Ajánlom szeretettel. :) 

Zöldséges-rizses rakottas 

Hozzávalók 4 személyre: 2 karcsú padlizsán, 2 kicsi cukkini, olaj, olívaolaj, só, bors, morzsolt csombor; 25 dkg rizs, 2 pohár víz, só; 3 sárgarépa, 1 hagyma, 3-4 mángold- vagy spenótlevél, kevés olaj; 3 tojás, 2-2,5 dl tejföl, só, bors; 25 dkg sajt.

Elkészítése: A padlizsánt megmossuk, csíkosra hámozzuk, majd ½ cm vastag szeletekre vágjuk. Mindegyiket megszórjuk sóval, borssal és morzsolt csomborral, majd sütőpapíros tepsire helyezzük őket, megkenjük olívaolajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben, félidőben átforgatva és megkenve olívaolajjal 20 perc alatt elősütjük. A cukkinit hasonlóan szeleteljük, és fűszerezés nélkül egy serpenyőben sütjük meg napraforgóolajban. Miután megsültek, tálra szedjük, és megszórjuk sóval, borssal, illetve csomborral. A rizst kétszeres mennyiségű sós vízben puhára főzzük. A hagymát és a sárgarépát meghámozzuk, a hagymát finomra aprítjuk, a sárgarépát vékonyan felkarikázzuk, és kevés olajon megdinszteljük. Amikor megpuhultak, rádobjuk az összevágott mángoldot, és egyet-kettőt forgatunk rajta. Sóval, borssal, morzsolt csomborral ízesítjük. A tojást felverjük, elkeverjük a tejföllel, sóval meg borssal ízesítjük. Egy hőálló tálat megkenünk olajjal, az alját kirakjuk cukkiniszeletekkel úgy, hogy kissé fedjék egymást. Eloszlatjuk rajta a hagymás répa felét, meglocsoljuk kevés tojásos tejföllel, majd rásimítjuk a rizst. Erre öntjük a tojásos keverék nagyrészét (3-4 evőkanálnyit hagyunk meg belőle), eloszlatjuk a maradék hagymás répát, és rálocsoljuk a maradék tojásos tejfölt. Az egészet befedjük a padlizsánszeletekkel, majd megszórjuk a lereszelt sajttal, és 20-25 percre a 200 fokos sütőbe toljuk vagy addig, amíg a tetején a sajt meg nem pirul. Paradicsomsalátával kínáljuk. Kissé hagyjuk hűlni tálalás előtt, úgy szebben lehet szeletelni.

Megjegyzés: A cukkini sütésekor csak kicsinként adagoljuk az olajat, különben nagyon sokat felvesz. Ha van rá időnk, a cukkinit is megsüthetjük a sütőben, mint a padlizsánt, úgy sokkal kevesebb olajat szív magába. 

0 megjegyzés:

2014. augusztus 12., kedd

Zöldséges-rizses rakottas

Bejegyezte: sedith dátum: 18:30

0 megjegyzés on "Zöldséges-rizses rakottas "

Related Posts with Thumbnails