2014. december 28., vasárnap

Háromféle bejgli: mákos, mandulás és kókuszos

Idén úgy döntöttem, hogy bejglit fogok sütni az ünnepre: finom és kiadós is. Előre jelzem, bejglit egyszer sütöttem eddig életemben, jónéhány évvel ezelőtt, amikor még csak ketten voltunk. Emlékszem, imádtam, főleg, hogy inkább bejglis töltelék volt, mint töltelékes bejgli. Az a recept anyósomtól van, és aszerint készültem megsütni, de aztán elbizonytalanodtam. Olyasmi sejtésem volt, hogy a bejgli tésztája élesztős, nem pedig szalalkális, mint az anyósomé. És nem mertem belevágni... A neten is millióegy recept kering, nem is vettem a fáradtságot, hogy keresgéljek. Aztán valahogy a karácsonyi patkóim jutottak eszembe, amiket egy időben minden karácsonyra megsütöttem, de az utóbbi 2-3 évben már nem jutott időm az elkészítésére. Az is olyan, mint a bejgli, morfondíroztam, csak kisebb... ha nagy rúdnak készítem el, úgy is biztos finom! És már nyitottam is a "tésztás füzetemet" - amit még egészen fiatalasszony koromban kezdtem írni összeszedve ismerőseimtől a legjobbnak mondott vagy vélt süteményeket -, és indítottam a tésztát... (De egyszer újracsinálom az élesztő nélküli tésztásat is, összehasonlítás végett...) Mivel azonban dióm nem volt (azaz itthon, megtörve, és megpucolva nem volt, különben 7 nagy zsáknyi várja, hogy anyósomékkal közösen elfogyasszuk...) egyéb töltelékekkel kellett megtöltenem. A mák adott és egyértelmű is volt, a kókuszost és a mandulásat hirtelen ötlettől vezérelve "találtam ki". Mindegyik isteni lett, a mákos amolyan igazi "bejglis mák" lett, ahogy én szeretem, de a másik kettőből sem hiányzott ám a töltelék! Bárki kóstolta őket, azt mondta, nem tud dönteni, melyik a finomabb, mindegyik különleges és mennyei a maga nemében. Igaz, annyiból nem lettek tökéletesek, hogy a mákos és a mandulás rúd kihasadt kissé, de ez senkit sem zavart. Később olvastam egy mestercukrász ajánlását, hogy a tésztának és a tölteléknek egyenlő arányban kell lennie, akkor nem hasad meg a bejgli: nos, ennek fényében, még jó, hogy megrepedtek az enyémek, hiszen a töltelékük jócskán dominált (a kókuszosnak kevesebb volt a tölteléke, és nem is repedt meg), de akkor már inkább megrepedjen, mintsem rágjam az üres tésztát! Én így szeretem. :D (Ha valaki nem szereti annyi mákkal, készítse kevesebbel, hozzá arányítva a töltelék többi hozzávalóját is.)

ADV. - 2015.

Mákos, mandulás és kókuszos bejgli

Hozzávalók 3 rúdhoz: 50 dkg liszt, 20 dkg vaj, 3 dkg porított fruktóz vagy 5 dkg porcukor, 4 tojássárgája, 1,2 dl tej, 2 g szárított élesztő, 1 késhegynyi só, 1 citrom héja; a kókuszos töltelékhez: 1,2 dl víz/tej, 10 dkg fruktóz (15 dkg cukor), 3-5 dkg fehér csokoládé, 10 dkg kókuszreszelék, 5 dkg vörösáfonya; a mákos töltelékhez: 2 dl víz/tej, 3 evőkanál igazi rum, 10 dkg fruktóz, 25 dkg darált mák, 1 teáskanál fahéj, 5 dkg mazsola; a mandulás töltelékhez: 1,5 dl víz,  10 dkg fruktóz, 20 dkg mandula, 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 citrom héja, 1 nagy vaníliarúd vagy 2 tasak vaníliás cukor; továbbá: 1 tojás, 2 evőkanál tejszín.

Elkészítése: Kimérjük a lisztet, beleszórjuk az élesztőt, a sót meg a porcukrot, elvegyítjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Ezután hozzáadjuk a tojássárgáját, a reszelt citromhéjat meg a tejet, és sima tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és felhasználásig hűvös helyen tároljuk. A töltelékeket külön-külön készítjük el. Mindegyikhez a tejből vagy vízből és a fruktóz/cukorból szirupot főzünk, majd miután fölforrt, belekeverjük a többi hozzávalót, és jól összedolgozzuk. Hagyjuk őket kihűlni, majd elkészítjük a rudakat. A tésztát kivesszük a hűtőből, 3 egyenlő részre osztjuk, mindegyiket 3-4 mm vastag téglalappá nyújtjuk, rákenjük a különféle tölteléket (egyik felén 2-3 ujjnyit töltelék nélkül hagyva), majd feltekerjük. Tepsibe tesszük őket egymástól némi távolságra, majd lekenjük a tejszínnel elkevert tojássárgájával, végül pedig megszurkáljuk, hogy a keletkezett gőz távozhasson belőle. Hagyjuk, hogy a tojássárgája megszáradjon rajta, majd átkenjük a tojásfehérjével is (így lesz márványos, de én nem vártam meg, hogy a sárgája megszáradjon egészen, így nem lett teljesen az), és 160 fokos sütőben, légkeverésen, aranysárgára-aranybarnára sütjük (35-40 perc).

Megjegyzés: Én az összes tölteléket vízzel készítettem, jobban szeretem, mert így biztonságosabban eláll szobahőmérsékleten is.

ADV&KAR - 2015

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon szép mind a három!

sedith írta...

Katalin, köszönöm. Már csak szép VOLT mindhárom. :)

Related Posts with Thumbnails