2014. december 2., kedd

Párolt halszelet csicsókapuliszkával

Hogy mi is ez a csicsókapuliszka? Egy nagyon finom valami, a csicsókapüré és a puliszka sajátosságait ötvözve. Úgy született, hogy a megvásárolt csicsókamennyiség (némi nyersen való tizedelése után) nagyon kevésnek bizonyult, mire megfőtt, ezért nem szűrtem le, hanem kukoricadarát főztem bele. Kitűnően passzolt a fűszeres hal mellé.

Párolt halszelet csicsókapuliszkával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg makrélafilé (vagy más halfilé), só, bors, 1/2 mokkáskanál köménymag, 1 csapott teáskanál koriandermag, 4-5 evőkanál olívaolaj, 1 zöldcitrom (lime); a körethez: 50 dkg csicsóka vagy krumpli, kukoricadara, só, 2 dl tej; a szószhoz: 2 dl tejföl, 2 dl joghurt, 4-5 cikk fokhagyma, só, bors, olívaolaj.

Elkészítése: A halszeleteket megszórjuk sóval, borssal, illetve a mozsárban összetört köménymag és koriander keverékével. A szeleteket hőálló tálba fektetjük, meglocsoljuk olívaolajjal és zöldcitromlével, 220 fokra előmelegített sütőben 20 percig pároljuk, majd 5-6 perc alatt kissé rápirítunk. A csicsókát meghámozzuk, és annyi enyhén sós vízben, amennyi jól ellepi, puhára főzzük. Ekkor hozzáöntjük a tejet, utánasózunk, és amikor újra forr, állandó kavarás közben vékony sugárban annyi darát engedünk bele, amitől sűrű kását kapunk. Kb. 5 percig főzzük még, majd néhány percre lefedjük az edényt tálalás előtt. A szószhoz a tejfölt simára keverjük a joghurttal, majd ízesítjük sóval, borssal meg zúzott fokhagymával, és végül belekeverjük az olajat is. Ha nem eléggé savanykás, kevés citromlével savanyíthatjuk még.

Megjegyzés: Csicsóka helyett krumplit is használhatunk.

KT - 2015/1

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails