2015. január 2., péntek

Olajbogyó-fánkocskák

Az ötlet szintén a már említett tapas-gyűjteményből való, ám kisebb módosításokkal. Frissen nagyon-nagyon finom, ropogós, puha, miután áll egy kicsit, már kissé ellágyul, és enyhén tikkasztó lesz. Fontos, hogy a massza lágy legyen, amikor az oljajba szaggatjuk.

Olajbogyó-fánkocskák

Hozzávalók kb. 40 db-hoz: 10 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg magozott fekete olajbogyó, 5 dkg magozott zöld olajbogyó, 1 közepes hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, 4-5 db fél aszalt paradicsom, 1 teáskanál szárított morzsolt csombor, só, bors, bő olaj.

Elkészítése: Habverővel simára keverjük a lisztet a tojással, majd rendre belekavarjuk a kis kockákra vágott olajbogyót, a finomra aprított hagymát, a zúzott fokhagymát meg a beáztatott, majd kockára vágott aszalt paradicsomot. Ízesítjük borssal, morzsolt csomborral, esetleg még kevés sóval, majd jól összekavarjuk. Bő olajat forrósítunk, teáskanállal kis galuskákat szaggatunk az olajba, és nem túl hirtelen aranysárgára sütjük őket. Papírtörlőre szedjük lecsöpögni. Friss zöldséggel fogyasztjuk.

EK - 2015/3

0 megjegyzés:

2015. január 2., péntek

Olajbogyó-fánkocskák

Bejegyezte: sedith dátum: 23:43

0 megjegyzés on "Olajbogyó-fánkocskák"

Related Posts with Thumbnails