2015. január 17., szombat

Sertésszűzérmék hercegnőburgonyával, áfonyamártással

Itt egy újabb disznóhúsos fogás. Csak mert ez a második a sorban a tekercs után, és még lesz egy valami majd valamikor - ennyi húst fogadtam el édesanyámtól disznóvágáskor. Ennél a fogásnál fontos, hogy a köret és a mártás időben elkészüljön, hogy ahogy a hús is megsül, rögtön fogyasztani lehessen, különben már nem lesz finom, megkeményszik.

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg sertésszűzpecsenye, só, (citrom)bors, 1 fej fokhagyma, olívaolaj, 1 dl vörösbor, 1 adag hercegnőburgonya; a mártáshoz: 15-20 dkg fagyasztott áfonya, 1 dl vörösbor, 2-3 evőkanál cukor, 3-4 evőkanál alma- vagy málnaecet, só, 1 teáskanál tápiókapor vagy étkezési keményítő, citromlé.

Elkészítése: Először a hercegnőburgonyát és az áfonyamártást készítjük el. A hercegnőburgonya leírása ITT. A mártáshoz az áfonyát egy edénykébe tesszük, ráöntjük a bort, és kb. 5 percig főzzük. Beletesszük a cukrot meg az ecetet, csipetnyi sóval ízesítjük, és hagyjuk jól fölrotyogni. A tápiókaport vagy keményítőt elkeverjük kevés hideg vízzel, ráöntjük a gyümölcsre, tetszés szerint hígítjuk, és jól kiforraljuk. Végül kevés citromlével tesszük pikánssá. Ha valaki szereti, csiliport is tehet bele. A húst 2 cm vastag érmékre daraboljuk, tenyerünkkel kilapítjuk, megszórjuk sóval és citromborssal (sima bors is jó, természetesen). A fokhagymafejet jól megmossuk, és kereszben kettévágjuk. Egy serpenyőbe olajat öntünk, beletesszük a fokhagymafeleket vágott felükkel lefelé, és amíg fölforrósodik, ide-oda mozgatjuk az olajon, hogy az átvegye az ízét. Amikor az olaj forró, beletesszük a szűzérméket, és közepes lángon mindkét oldalukon 2-3 percig sütjük. Ennyi idő alatt rózsaszínes lesz, amolyan félig átsütve, aki szereti, így is eheti. Ha jobban át szeretnénk sütni, ráöntjük a vörösbort, és addig pároljuk, amíg a bor teljesen el nem párolog. Az elkészült húst 1-2 percig lefedve állni hagyjuk, majd azonnal tálaljuk a hercegnőburgonya és mártás kíséretében.

HÚSV. - 2015.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails