2015. április 21., kedd

Káposztás csirke, avagy a székelykáposzta lightos változata

Igazából még sosem készítettem székelykáposztát, de nagyjából sejtem, hogyan kell. Nos, de mivel nálunk a disznóhús már régóta nem tartozik az alapélelmiszerek közé, hát "át szoktam keresztelni" egy-egy hagyományos ételt. Nem, nem pont olyan az íze, de az az igazság, hogy nem is feltétlenül keressük ugyanazt az ízt. Szóval, lehetne lightos székelykáposztának hívni, de aki az igazit keresi, az ne így készítse. :) Ami még jó volt ebben az ételben, hogy a csirkét először kissé előfőztem, csak utána daraboltam, így a levét egy jó kis leveshez használtam fel.

Hozzávalók 4 személyre: 1 konyhakész házi csirke (1,2-1,5 kg-os), 1 fej káposzta (kb. 1,5 kg), 2 nagy hagyma, 1 dl olaj vagy 1 nagy evőkanál kókuszzsír, só, bors, kevés pirospaprika, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A csirkét egészben hagyva enyhén sós vízben főni tesszük. Miután fölforrt, lehabozzuk, és tovbbi 10-15 percig főzzük közepes lángon. Ezután a csirkét kiszedjük a főzőléből, hagyjuk hűlni egy keveset, majd tetszés szerint daraboljuk. A főzőlevet felhasználjuk valamilyen leveshez. A káposztát legyaluljuk vagy vékony csíkokra vágjuk. A hagymát felszeleteljük, és egy nagyobb edényben, megdinszteljüka felforrósított zsiradékon . Megszórjuk kevés pirospaprikával, és felöntjük kevés vízzel. Rádobjuk a káposztát, sózzuk, borsozzuk, elkavarjuk, és közepes lángon, gyakran kavargatva puhára pároljuk. Közben egy-egy kevés forró vizet, vagy a csirke főzőlevéből is önthetünk alá. Amikor a káposzta már félpuha, hozzáadjuk a csirkedarabokat, és együtt pároljuk készre úgy, hogy zsírjára sütjük. Belekavarjuk a finomra aprított petrezselyemzöldet, tetszés szerint utánaízesítünk, megszórjuk kevés pirospaprikával, és tálaljuk friss kenyérrel. Tetszés szerint tejfölt is adhatunk mellé.

Tipp: Legközelebb, gondoltam, kipróbálom úgy, hogy miután összevegyítem a káposztát a hússal, betolom a sütőbe.

KÁP. - 2015.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails