2015. április 25., szombat

Paradicsomleves zabpelyhes túrógombóccal

Nagyon-nagyon light-os leves, mondhatni azt is, hogy fogyókúrás. De nagyon-nagyon finom is. Ez is bizonyítja, hogy egészségesen táplálkozni nem jelenti az ízekről való lemondást. Az ötletet a tévében láttam, Serényi Zsolt és Béres Alexandra készítettek valami hasonlót, de én adaptáltam a saját hozzávalóimhoz, és kiegészítettem a zabpelyhes túrógombóccal.

Hozzávalók a leveshez: 1 hagyma, 2 zellerszár, 1 paradicsomkonzerv (egész vagy darabolt paradicsommal), 2-3 dl paradicsomlé, só, citromlé, 1/2 csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál extra szűz olívaolaj; a gombóchoz: 12 dkg tehéntúró, 5 dkg (5 evőkanál) finom szemcséjű zabpehely, 1 tojássárgája, 1/2 csokor petrezselyemzöld, só, bors.

Elkészítése: Fölforralunk 1,2-1,5 l vizet, majd enyhén megsózzuk. A gombóchoz a túrót villával összetörjük, elkeverjük a tojássárgájával meg a finomra aprított petrezselyemzölddel, sóval és borssal ízesítjük, majd kanalanként beledolgozzuk a zabpelyhet (túró nedvességtartalma és tojás nagysága függvényében, még esetleg szükség lehet 1-2 evőkanálnyi zabpehelyre). Félretesszük, és állni hagyjuk, míg a leves elkészül. Miután a víz fölforrt, beledobjuk a csíkokra vágott hagymát, majd kb. 5 percnyi főzés után a vékonyan fölszeletelt szárzellert. Amikor a zöldségek majdnem puhára főttek, beletesszük a paradicsomkonzervet (ha egész paradicsomunk volt, előtte összedaraboljuk) és beleöntjük a paradicsomlevet. Hagyjuk fölforrni (ha szükséges, hígítjuk még vízzel, majd ismét fölforraljuk), majd kifőzzük benne az időközben vizes kézzel megformált gombócokat. Amikor följöttek a leves tetejére, a leves elkészült. Szükség szerint utánaízesítünk, beleszórjuk a petrezselyemzöldet, és a tetejére öntjük az olívaolajat.

Megjegyzés: Természetesen, a leves friss paradicsommal is készülhet, ebben az esetben 3-4 paradicsomra lesz szükségünk, amit meghámozunk, összedarabolunk, és mielőtt a leveshez adnánk, külön edényben kissé összepároljuk. Így szintén akkor adhatjuk a leveshez, amikor a konzerv paradicsomot. A paradicsomlevet nem helyettesítjük.

KAL - 2016.

1 megjegyzés:

Roza írta...

Editke, nagyon guszta az ételed!:)
Azzal pedig teljes mértékben egyetértek, "hogy egészségesen táplálkozni nem jelenti az ízekről való lemondást." De nem ám!:)

Related Posts with Thumbnails