2015. április 23., csütörtök

Pulykás-spenótos omlett

Semmi különleges nincs ebben az ételben, számomra mégis nagyon az volt, hiszen, szinte teljes egészében nagylányom készítette el. Amit én segítettem neki, az a hús felszeletelése és csíkokra vágása volt, a többit ő végezte az én útmutatásaim, jótanácsaim mellett. Nagyon ügyes, tanulékony, talpraesett lányom van. Sőt, a kicsi is az, ő is szeret sütni-főzni! :)
Az alábbi finomság bármikor könnyen és gyorsan elkészíthető akár vacsorára, mint nálunk, akár gyors ebéd gyanánt. Természetesen, csirkemellből is készíthető.

Pulykás-spenótos omlett

Hozzávalók 4-5 személyre: 3 szelet bacon, 2 evőkanál olaj, 25 dkg pulykamell, 20 dkg friss spenót, 5-6 cikk fokhagyma, 10 kisebb vagy 8 nagyob tojás, 2 csapott evőkanál liszt, 20 dkg juhtúró, só, bors, 1 teáskanál pirospaprika; a kenéshez: olaj, zsemlemorzsa; a salátához: 20 dkg friss spenót, 3-4 paradicsom, 1 csokor petrezselyemzöld, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítése: A csíkokra vágott bacont magpirítjuk az olajon, majd rádobjuk a fölszeletelt, majd csíkokra vágott pulykamellet, és nagy lángon, hirtelen fehéredésig pirítjuk. Miután elkezdett levet engedni, a lángot mérsékeljük, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd néha megkavargatva addig pároljuk, míg zsírjára nem sül (kb. 10 perc). Ekkor hozzáadjuk a jól megmosott, lecsepegtetett spenótot, és addig pároljuk szintén kavargatva, míg a spenót kissé össze nem esik. A tojásokat tálba ütjük, ízesítjük sóval, borssal, illetve zúzott fokhagymával, és belekeverjük a pirospaprikát meg az összemorzsolt juhtúrót. Egy hőálló tálat kikenünk olajjal, és megszórunk zsemlemorzsával. Ezután pedig kétféleképpen járhatunk el. Az egyik lehetőség, az egyszerűbb az, hogy a húsos ragut belekeverjük a tojásos masszába, majd beleöntjük a kikent edénybe, és 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. De eljárhatunk úgy is, hogy a húsos-spenótos ragut eloszlatjuk a kikent edényben, a tojásos masszát pedig ráöntjük. Ki-ki tetszés szerint válassza ki. Sütési hőfok és idő ugyanaz. Paradicsomos spenótsalátával kínáljuk. A salátához a spenótot megmossuk, jól lerázzuk, majd összetépkedjük. A paradicsomot összedaraboljuk, a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. Egy tálban mindent összekeverünk, és sóval, citromlével meg olívaolajjal ízesítjük.

NÚ - 2019/jan.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails