2015. június 4., csütörtök

Citromos-joghurtos poharas desszert

Ezt a desszertet kb. 10 perc alatt dobtam össze egy vasárnap, amikor vendégeket hívtunk grillpartira a kertbe. Ezért a kivitelezése is kissé kezdetleges, a piskótamorzsálás ott helyben jutott eszembe. És bevallom, ez az egy adag lett ilyen szép csinos, mert csak ez az egy pohár állt rendelkezésemre (ez is úgy, hogy anyósom tavaly hozta ki, ezzel szaggatta egyszer a fánkot... :) ). A társaság nagyrésze tálkákban kapta, de senki sem panaszkodott miatta. Eredetileg úgy képzeltem, hogy lerakom, mint a tiramisut, de végül elfelejtettem üvegtálat vinni, úgyhogy más megoldást kellett találnom. :)

Citromos-joghurtos poharas desszert

Hozzávalók 6 személyre: 4 dl habtejszín, 2 tasak habfixáló, 5 evőkanál porcukor, 50 dkg sűrű görög joghurt, 1-2 citrom leve, 18 babapiskóta, 2 citromkarika, citromfű.

Elkészítése: A habtejszínt keményre verjük a habfixálóval és a porcukorral, majd óvatosan hozzádolgozzuk a joghurtot és az ízlés szerinti citromlevet. A krémet poharakba rétegezzük a babapiskótával úgy, hogy minden összemorzsolt babapiskótára 2-3 evőkanál krémet rétegezünk; a tetejére morzsolt babapiskóta jön. Citromdarabkával és citromfűvel díszítjük.

Tipp: A krémbe tetszés szerint finomra reszelt citromhéjat is keverhetünk.

EK - 2018/4

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails