2015. augusztus 15., szombat

Mézes-málnás fagylalt

Nem sok fagyit készítettem ezen a nyáron. Valahogy ... így sikerült... Ezt még akkor csináltam, amikor a kertünkben érett a málna. Még idén sem sok termett, éppen ennyit tudtam megmenteni abból a 3-4 maréknyiból, amit leszedtünk, és szinte pillanatok alatt eltüntettünk. :) Nem tettem fagyigépbe, de a zsíros tejfölnek köszönhetően a fagyasztóban is kitűnő állaga lett. És nem utolsó sorban elég jó nagy adag is.

Mézes-málnás fagylalt

Hozzávalók 2 nagyobb dobozhoz (kb. 2 l): 4 tojássárgája, 20 dkg méz, 3 dl tej, 1 vaníliarúd, 1 csipet só; 30 dkg 35%-os tejföl, 3 dl habtejszín (ez is 30 %-os); 15 dkg friss (vagy fagyasztott) málna (ha van, több is mehet), 5 dkg méz, 1 evőkanál málnaecet.

Elkészítése: A tejet főni tesszük a kikapart vaníliamagokkal és a héjjal. A tojássárgáját habosra verjük a mézzel meg a sóval. Miután a tej fölforrt, kicsinként adagolva, állandóan kavargatva a tojásos masszához adjuk, majd nagyon kis lángon (de biztosabb gőz fölött), szintén folyamatosan kavargatva besűrítjük. (Néha-néha vegyük félre, hogy ne forrósodjon túl, nehogy a tojás kicsapódjon.) Az edényt hideg vízbe állítva kihűtjük, a vaníliahéjat eltávolítjuk. Keményre verjük a habtejszínt, majd összedolgozzuk a tejföllel, és a kihűlt tojásos masszához adjuk. A málnát meg a mézet összeforraljuk 2-3 percig, majd félrevesszük a lángról, és belekeverjük a málnaecetet. Előkészítünk két fedeles dobozt, kanalazunk bele valamennyit a fagyimaszából, majd rácsorgatunk kevés málnaszószt, és így ismételjük, amíg a dobozok megtelnek. Fagyasztóba tesszük, időnként átkeverhetjük, de a zsíros, krémes hozzávalók miatt nem feltétlenül fontos.

KT - 2016/6

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails