2015. szeptember 16., szerda

Különleges káposztasaláta

Alfons Schuhbeck műsorában láttam egy vörös káposztából készült salátát, ami nagyon megtetszett nekem, annak a mintájára készítettem el én a saját változatomat. Szerintem az eredetihez már csak a színében van köze, mert nagyjából más hozzávalókkal készítettem, mint ő. Az aromája viszont így is isteni volt. Ha viszont valaki idegenkedik az új ízektől, ne készítsen egyből nagyobb adagot... A férjemnek nagyon-nagyon ízlett, meglepetten vette tudomásul, hogy milyen jól passzol a mazsola a káposztához. A saláta szuperül feldobta a hagyományos fokhagymás párolt borjúszelet és a petrezselymes krumpli kombinációját, ami mellé tálaltam.

Különleges káposztasaláta

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg vörös káposzta, 1 kisebb citrom héja, 1/2 narancs héja, kevés só, citromlé, olívaolaj; az öntethez: 2 csapott evőkanál cukor, 2 evőkanál balzsamecet, kb. 1,5 dl víz, 2 jó marék mazsola, 2 evőkanál meggy- vagy áfonyalikőr, 1 evőkanál gránátalmaszósz (elhagyható).

Elkészítése: A cukrot karamellizáljuk, felöntjük a vízzel, majd miután a cukor föloldódott, hozzáadjuk a balzsamecetet meg a mazsolát, és 2-3 percig forraljuk. Ekkor félrevesszük a lángról, és belekeverjük a likőrt meg a gránátalmaszószt. A káposztát legyaluljuk vagy vékony csíkokra vágjuk, hozzáadjuk a finomra reszelt citrom- és narancshéjat (csakis a szép sárga, illetve narancssárga részét), enyhén megsózzuk, illetve 5 meglocsoljuk citromlével, majd ráöntjük a langyosra hűlt öntetet, és jól összekeverjük. Legalább 10-15 percig állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek, majd átkavarjuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és tálaljuk bármilyen főétel mellé, vagy akár önmagában is.

EK - 2015/10

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails