2016. február 20., szombat

Csicseriborsó-fasírt rizssalátával

Amikor hús nélkül is valami klasszikus ízre, jó laktató ételre vágysz.

Csicseriborsó-fasírt rizssalátával

Hozzávalók 4 személyre: 3 közepes krumpli, 25 dkg főtt csicseriborsó (vagy 1 leszűrt konzerv), 1 tojás, só, bors, 5-6 cikk fokhagyma, olaj; a salátához: 2 csésze rizs, 4,5 csésze víz, 1 kisebb kígyóuborka, 10-12 hónapos retek, 1 kápia paprika, 8-10 koktélparadicsom, só, olaj, citromlé, kevés olívaolaj.

Elkészítése: Felforrósítunk 2 evőkanál olajat, átforgatjuk rajta a rizst, és felöntjük a vízzel. Megsózzuk, megkavarjuk, majd közepes lángon főzzük 10-15 percig. A lángot elzárjuk, lefedjük, néhány percig hagyjuk még duzzadni-puhulni, majd folyó víz alatt átöblítjük, és hagyjuk kihűlni. Amíga  rizs hűl, elkészítjük a fasírot: a krumplit meghámozzuk, kis lyukú reszelőn lereszeljük, majd levét kinyomkodjuk. Tálba tesszük, hozzáadjuk a ledarált csicseriborsót, a tojást meg a zúzott fokhagymát, és sóval meg borssal ízesítjük. A masszából lapos korongokat formálunk, majd kevés felforrósított olajon, de nem túl nagy lángon, aranysárgára sütjük mindkét oldalán. A rizshez hozzáadjuk a vékonyan felszeletelt zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, illetve meglocsoljuk citromlével és olívaolajjal, lazán összeforgatjuk, és tálaljuk.

Megjegyzés: Ha netán túl lágy lenne a fasírtmassza, 1-2 evőkanál zsemlemorzsával igazíthatunk az állagán.

0 megjegyzés:

2016. február 20., szombat

Csicseriborsó-fasírt rizssalátával

Bejegyezte: sedith dátum: 23:25

0 megjegyzés on "Csicseriborsó-fasírt rizssalátával"

Related Posts with Thumbnails