2016. március 4., péntek

Zöldséges kenyér

Bár első ránézésre talán furcsának tűnhet, de bizton állíthatom, hogy az egyik legfinomabb ízű, legszaftosabb kenyér, amit valaha sütöttem, és kóstoltam. A zöldségek íze nem ütközik ki a végeredményben, kerek egészet alkotnak. Nagylányom, aki a főtt zöldségeket nem szereti, azt mondta: úgyis tudom, hogy van benne murok, de akkor is nagyon finom. :) 

Zöldséges kenyér

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 30 dkg kenyérliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 evőkanál só, 1 dl tej, 10 g szárított élesztő (kb. 1 evőkanál), 1 evőkanál cukor, kb. 2 dl langyos víz, 5 dkg sárgarépa, 8 dkg krumpli, 10 dkg zsenge tök, 3+1 evőkanál olívaolaj, 1 marék aprított káposzta, kevés liszt.

Elkészítése:

1.      A zöldségeket meghámozzuk, sós vízben puhára főzzük, és hagyjuk kihűlni.
2.      A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a cukrot, majd belekeverjük az élesztőt, és langyos helyen hagyjuk felfutni.
3.      Tálba mérjük a liszteket, és hozzáadjuk a sót.
4.      A liszthez adjuk a villával összetört zöldségeket, az élesztős tejet, a 3 evőkanál olívaolajat és annyi vizet, amennyivel nem túl kemény, de rugalmas tésztát dagasztunk.
5.      Sima, hólyagos tésztát dagasztunk belőle, majd a liszttel kissé megszórt tálba helyezzük.
6.      Langyos helyen, letakarva, hagyjuk jól megkelni.
7.      Előkészítünk egy kb. 5 l-es lábost, az aljára sütőpapírt vágunk, beleszórjuk az aprított káposztát, és rálocsoljuk a maradék olívaolajat. Miután a tészta megkelt, enyhén lisztezett deszkára borítjuk, átgyúrjuk, és beletesszük a káposztás lábosba. Éles pengével tetszés szerint vágásokat ejtünk rajta. További 25-30 percig kelesztjük.
8.      Miután megkelt, 190 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és légkeverésen 40-45 percig sütjük. Az idő lejárta után óvatosan kiborítjuk, és ha az alját is meg szeretnénk pirítani-kérgesíteni, edény nélkül visszatoljuk a sütőbe 5-10 percre.
9.      Rácsra téve hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük, és fogyasztjuk.

Megjegyzés: A zöldségek víztartalmának, illetve a lisztek minőségének függvényében kissé változhat a szükséges vízmennyiség. A langyos vízből ezért ajánlatos először csak kb. 1,5 dl-t hozzáönteni, a maradékot pedig kicsinként adagolni. Az is megtörténhet, hogy 2 dl-nél egy picivel több kellhet.

FI - 2016/4
BA - 2017/11

2 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szép és igen finom lehet ! Következő próbasütés alkalmával már az ízét is fogom tudni:-))

sedith írta...

Nagyon finom, különleges az íze. Érződik, hogy nemcsak sima liszt van benne, de az egyes zöldségek nem érződnek. :)

Related Posts with Thumbnails