2016. április 19., kedd

Csak szólok...

... hogy ha ezután a szokásosnál furcsább recepteket találtok a blogon (többnyire cukor és fehérliszt-mentes ételeket, illetve különlegesebb hozzávalókkal készülteket), az nem a véletlen műve, sőt, még nem is egy aktuális hóbort miatt lesz. Komoly okom van rá, sajnos. És szóltam előre, hogy ne érje majd szó a ház elejét. :) Remélem, azért akik megkedveltek az évek során, továbbra is látogatnak majd, illetve a régi recepteket továbbra is lehet böngészni. :) És persze, ez azt sem jelenti, hogy a rég készleten lévő receptjeimet nem teszem fel. :)

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Sajnálom, hogy okkal kezdesz diétába.... De azért várom az új receptjeidet, s remélem egyszer majd csak "hóbortból" fogsz diétázni!
Szép a tavaszi kertetek, gondolom új kép :-)

sedith írta...

Katalin, sajnos, úgy néz ki, hogy ettől arrafelé sokkal másképpen kell táplálkoznom. Nem diéta, életmódváltás. Amit eddig tettem, nem volt elég, úgy látszik, annál sokkal több kell. Pedig én tényleg odafigyelek arra, hoyg mit eszünk, mit mivel eszünk, milyen alapanyagokat használok, ugye, már több, mint 5 éve itthon sütöm a kenyeret, magam teszem el a savanyúságot, lekvárt, befőttet, most már a zöldségek és gyümölcsök nagyrésze megterem a kertünkben, ahol vegyszert nem szoktunk használni, ételízesítő évek óta kiiktatva, kólát, egyéb üdítőt csak nagyon ritka alkalmakkor fogyasztunk, szinte 4 éve a cukor is 75%-ban kiiktatva az életünkből, ha szomjasajók vagyunk, forrásvizet iszunk, és mégis, mégis minduntalan előjön valami, ami eddig még nem volt. Most a cukor, de még az eddig használt fruktóz is le lesz cserélve, és a fehér lisztet is kiiktatom az étrendünkből teljesen. Sőt, a magam étrendje egyelőre sokkal drasztikusabb lesz. De egyelőre csak az elején vagyok, és még sokat kell tanulnom is, és magamat is jobban kell tanulmányoznom, hogy megtudjam, mi jó nekem, és mi nem.

Katalin írta...

Nagyon sajnálom, hogy ilyen problémáid vannak, és életmódváltásra van szükséged! Szerencsére én ehetek ami jól esik. Igaz, mostanában én is jobban odafigyelek, hogy mit eszünk, és hogy mennyit. A strokom után lefogytam kb. 10 kg-ot, úgy néz ki, így másfél év után is tudom tartani ez az új súlyomat, ami sokkal jobb érzés. A kenyeret én veszem, de sokkal kevesebbet mint rég. Sok mindenhez, amihez régen ettem kenyeret, most nem. Kólát már mi sem láttunk évek óta, a befőzés is házi, mindig is az volt. Próbálok én is kevesebb cukrot használni, ahol lehet helyettesítem mézzel, minden reggel eszünk 1-2 kiskanál korpát... Szóval mi is próbálunk egészségesebben élni.... A lányunk már régóta szinte nem is eszik cukrot, és a fehér lisztet sem használja, stb...mondogatja is mindig nekem, hogy főzzek egészségesebben, de én még ragaszkodom a megszokott módokhoz, ízekhez :-)
Kívánom neked, hogy váljon be ez a váltás, és leld örömödet az új főzésben és az új ízekben!!!

sedith írta...

Köszönöm, Katalin, szerintem nem lesz nagyon drasztikus a váltás, hiszen amúgyis már évek óta pl. leginkább fruktózt használok cukor helyett, illetve a tk. liszt sem idegen tőlünk, de pl. az ételekbe a fehérlisztet tettem, merthát én is ragaszkodtam a klasszikus "kinézethez". :) Nem fogom fel tragikusan, és nem is jelenti azt, hogy soha, egy lépéssel sem fogok eltérni az új úttól, csak az irányvonalat szeretném tartani.

2016. április 19., kedd

Csak szólok...

Bejegyezte: sedith dátum: 9:22
... hogy ha ezután a szokásosnál furcsább recepteket találtok a blogon (többnyire cukor és fehérliszt-mentes ételeket, illetve különlegesebb hozzávalókkal készülteket), az nem a véletlen műve, sőt, még nem is egy aktuális hóbort miatt lesz. Komoly okom van rá, sajnos. És szóltam előre, hogy ne érje majd szó a ház elejét. :) Remélem, azért akik megkedveltek az évek során, továbbra is látogatnak majd, illetve a régi recepteket továbbra is lehet böngészni. :) És persze, ez azt sem jelenti, hogy a rég készleten lévő receptjeimet nem teszem fel. :)

4 megjegyzés on "Csak szólok..."

Katalin on 2016. április 19. 16:33 írta...

Sajnálom, hogy okkal kezdesz diétába.... De azért várom az új receptjeidet, s remélem egyszer majd csak "hóbortból" fogsz diétázni!
Szép a tavaszi kertetek, gondolom új kép :-)

sedith on 2016. április 19. 21:38 írta...

Katalin, sajnos, úgy néz ki, hogy ettől arrafelé sokkal másképpen kell táplálkoznom. Nem diéta, életmódváltás. Amit eddig tettem, nem volt elég, úgy látszik, annál sokkal több kell. Pedig én tényleg odafigyelek arra, hoyg mit eszünk, mit mivel eszünk, milyen alapanyagokat használok, ugye, már több, mint 5 éve itthon sütöm a kenyeret, magam teszem el a savanyúságot, lekvárt, befőttet, most már a zöldségek és gyümölcsök nagyrésze megterem a kertünkben, ahol vegyszert nem szoktunk használni, ételízesítő évek óta kiiktatva, kólát, egyéb üdítőt csak nagyon ritka alkalmakkor fogyasztunk, szinte 4 éve a cukor is 75%-ban kiiktatva az életünkből, ha szomjasajók vagyunk, forrásvizet iszunk, és mégis, mégis minduntalan előjön valami, ami eddig még nem volt. Most a cukor, de még az eddig használt fruktóz is le lesz cserélve, és a fehér lisztet is kiiktatom az étrendünkből teljesen. Sőt, a magam étrendje egyelőre sokkal drasztikusabb lesz. De egyelőre csak az elején vagyok, és még sokat kell tanulnom is, és magamat is jobban kell tanulmányoznom, hogy megtudjam, mi jó nekem, és mi nem.

Katalin on 2016. április 20. 8:43 írta...

Nagyon sajnálom, hogy ilyen problémáid vannak, és életmódváltásra van szükséged! Szerencsére én ehetek ami jól esik. Igaz, mostanában én is jobban odafigyelek, hogy mit eszünk, és hogy mennyit. A strokom után lefogytam kb. 10 kg-ot, úgy néz ki, így másfél év után is tudom tartani ez az új súlyomat, ami sokkal jobb érzés. A kenyeret én veszem, de sokkal kevesebbet mint rég. Sok mindenhez, amihez régen ettem kenyeret, most nem. Kólát már mi sem láttunk évek óta, a befőzés is házi, mindig is az volt. Próbálok én is kevesebb cukrot használni, ahol lehet helyettesítem mézzel, minden reggel eszünk 1-2 kiskanál korpát... Szóval mi is próbálunk egészségesebben élni.... A lányunk már régóta szinte nem is eszik cukrot, és a fehér lisztet sem használja, stb...mondogatja is mindig nekem, hogy főzzek egészségesebben, de én még ragaszkodom a megszokott módokhoz, ízekhez :-)
Kívánom neked, hogy váljon be ez a váltás, és leld örömödet az új főzésben és az új ízekben!!!

sedith on 2016. április 20. 10:00 írta...

Köszönöm, Katalin, szerintem nem lesz nagyon drasztikus a váltás, hiszen amúgyis már évek óta pl. leginkább fruktózt használok cukor helyett, illetve a tk. liszt sem idegen tőlünk, de pl. az ételekbe a fehérlisztet tettem, merthát én is ragaszkodtam a klasszikus "kinézethez". :) Nem fogom fel tragikusan, és nem is jelenti azt, hogy soha, egy lépéssel sem fogok eltérni az új úttól, csak az irányvonalat szeretném tartani.

Related Posts with Thumbnails