2016. május 5., csütörtök

Majoránnás paszulyfőzelék kolbásszal

A babfőzés számomra mindig olyan körülményes, ezért aztán azt találtam ki, hoyg amikor készíek valamit, sokkal nagyobb adagot főzök meg kuktában, mint amennyi egyszer kellene, a fölösleget pedig lefagyazstom. Nos, így könnyebben "veszem az akadályt". Hátha nektek is jól jön ez az ötlet. :) 

Majoránnás paszulyfőzelék kolbásszal

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg száraz fehérbab, 25-30 dkg házi füstölt kolbász, 3 hagyma, 2 evőkanál liszt, kevés tej vagy tejszín, 3-4 evőkanál tejföl, 1 teáskanál pirospaprika, 2 teáskanál szárított, morzsolt majoránna, só, bors, olaj.

Elkészítése: A babot előző este megmossuk és hideg vízbe áztatjuk. Másnap a vizet leöntjük, újat (hideget) töltünk rá, enyhén megsózzuk, és főni tesszük az egyik hámozatlan, de jól megmosott hagymával együtt. Miután a bab megfőtt, leszűrjük. Felforrósítunk kevés olajat, rádobjuk a karikára vágott kolbászt, és átfordítgatva kissé megpirítjuk minden oldalán. Ezután hozzáadjuk a hagymát, megdinszteljük, majd rászórjuk a pirospaprikát meg a majoránnát, elkeverjük, és felöntjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi. Sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, amíg a kolbász meg nem fő. Ekkor hozzáadjuk a babot, ha szükséges kevés vízzel pótoljuk, majd miután 5-6 percig rotyogott, besűrítjük a kevés tejjel elkevert liszttel, illetve hozzáadjuk a némi forró lével simára dolgozott tejfölt. Jól kiforraljuk, és ízlés szerint utánasózunk. Friss kenyérrel, savanyú uborkával kínáljuk.
KAL - 2017

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails