2016. július 12., kedd

Gyümölcsös sütemény sütés nélkül

A címben semmi fantázia, mert én nem szeretem az olyan "álom" meg "csoda" meg "mámor" szavakat használni, ám ezek akármelyikét rásüthetném erre a sütire. Nem kell sütni, max. annyi lángra van szükség, amíg a zselatint és a csokoládét felolvasztjuk, de én a csokit mikróban olvasztottam, úgyhogy még annyi láng sem kellett hozzá. :)
Az íze olyan, hogy egyszerűen, képtelenség leállni vele. Hozzáadott cukor kevés van benne, nálam az is fruktóz volt, de lehet mézzel vagy xilittel is édesíteni. Én nagy tepsiben csináltam, így nem lett túl magas, de legalább sok lett belőle, tovább tartott. :D

Gyümölcsös sütemény sütés nélkül

Hozzávalók az alaphoz: 40 dkg keksz, 10 dkg vaj, majdnem 1 kis üveg csipkebogyólekvár; a krémhez: 35 dkg joghurt, 30 dkg tejföl, 10 dkg olvasztott fehér csokoládé, 40 g zselatinpor, 1/2 dl tej vagy víz, 10 dkg fruktóz, 4 dl habtejszín, 1 tasak vaníliás cukor; a tetejére: 50 dkg bogyós gyümölcs (feketeribizli, ribizli, málna, joszta, meggy stb.), 6,5 dl víz, 3 tasak tortazselé, 3 csapott evőkanál fruktóz, 3-4 evőkanál levendulaszörp (elhagyható, vagy citromlé is jó).

Elkészítése: A kekszet ledaráljuk vagy sodrófával nagyon finomra törjük. Elmorzsoljuk a puha vajjal, majd annyi lekvárral dolgozzuk össze, amennyi szükséges, hogy nyújtható tésztává álljon össze. Sütőpapírra helyezzük, és akkorára nyújtjuk, amekkora a tepsi. Ezután papírostól szépen belehelyezzük, és a hűtőbe tesszük. (Bele is lehet nyomkodni, nekem így volt a legegyszerűbb.) A krémhez a zselatint beáztatjuk a tejbe vagy vízbe. Az olvasztott csokoládéhoz kanalanként hozzáadjuk a tejfölt, miközben folyamatosan kavarjuk, így sima, egynemű masszát kapunk. Végül a joghurtot is belekeverjük. A habtejszínt keményre verjük a fruktózzal, 2 evőkanálnyi habot hozzákeverünk a kis lángon felolvasztott zselatinhoz, majd ezt összevegyítjük a többi tejszínhabbal. Lazán összeforgatjuk a joghurtos keverékkel, és a hűtőből kivett alapra öntjük-simítjuk. Visszatesszük a hűtőbe, hogy megdermedjen. Végül a tortazselét elkészítjük a csomagoláson leírt utasítás szerint (csak nem használunk sem vizet, sem cukrot, amennyit ott ír, hanem amennyit fentebb megadtam), és hagyjuk 2-3 percig hűlni. A gyümölcsöt szépen eloszlatjuk a sütemény tetején, majd kanalanként ráöntjük az átlátszó tortazselét. Visszatesszük a hűtőbe dermedni ismét, majd miután jól kihűlt, szeletelve kínáljuk. 

1 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon finom lehetett, és szép is, úgyhogy bármelyik fantázianevet használhattad volna rá :-)

Related Posts with Thumbnails