2016. augusztus 9., kedd

Tárkonyos almaleves zellerrel

Anyósom szokott "sós" almalavest készíteni, vagyis olyat, amit hússal - általában a csirke nem túl nemes részeivel - csinál. Múltkoriban egy csoportban valaki pedig említette, hogy ők tárkonnyal szokták ízesíteni az almalevest. Nos, ezen dolgokból kiindulva az én almalevesem is kapott tárkonyt, ileltve egy kis zellert turbóként. Húst nem főztem bele, csak a hűtőben lévő pulykahúslevessel engedtem fel. 

Tárkonyos almaleves zellerrel

Hozzávalók 6 személyre: 40 dkg zellergumó, 4 nagy alma, 5-6 szál friss tárkony, 1,5 liter húsalaplé, 2 tojássárgája, 2 dl tejszín, só, ecet, 3-4 evőkanál olaj; a csiliolajhoz: ½ piros csilipaprika, 4-5 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A zellert és az almát meghámozzuk, a tárkonyt jól megmossuk, és a leveleket lecsipkedjük a szárról. A kis kockákra vágott zellert megdinszteljük a 3-4 evőkanál olajon, majd felöntjük a húsalaplével, és addig főzzük, míg a zeller szinte meg nem puhul. Ekkor hozzáadjuk a picivel nagyobb kockákra vágott almát, ha szükséges, további húsalaplével vagy vízzel beállítjuk a sűrűségét, és forrástól számítva 2-3 percig főzzük tovább. A tojássárgáját simára keverjük a tejszínnel, majd kevés forró lével elkeverve a tűzről félrevett leveshez öntjük, és jól elkavarjuk. Sóval és ecettel ízesítjük, illetve beletesszük az aprított tárkonyleveleket. A csilipaprikát finomra vágjuk, és összekeverjük az enyhén felforrósított olívaolajjal. Tálaláskor mindenki adagjára csepegtetünk a csilis olajból.
FI-2016/9
BA- 2018/2

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon guszta a levesed! Még nem ettem sós almalevest, de biztos finom :-)

sedith írta...

Katalin, érdekes nagyon az íze, az almától enyhén édeskés lesz, szóval a sós-édeskés-savanykás ízvilága jellemző rá, más ételeknél pedig ez nagyon nyerő. Én ma is ezt ettem (egy kis maradék), és azt mondhatom, hogy még szinte finomabb, mint mikor frissen készült.

Related Posts with Thumbnails