2016. augusztus 20., szombat

Ropogós, fűszeres kiflikorongok (Maretti házilag)

Amikor nem pakolunk uzsonnát, vagy beugrunk egy benzinkúthoz tankolni, de a hasunkba is tankolnánk valamit, valljuk be, legtöbbször valami egészségtelen nasifélét választunk. Bármennyire is igyekszem egészégesen táplálkozni és etetni lányaimat, bizony, néha - mondjuk egy-egy kirándulás alkalmával - én is megveszek nekik olyasmit, amit normál esetben nem. De milyen is a gyermek (és nemcsak a gyermek!), ami tiltott, vagy nem ajánlott, hiába tudja, hogy nem jó, hát annál érdekesebb, és annál inkább kívánja.Így aztán időnként itthon is pizzát, hamburgert vagy hot-dogot eszünk, hogy kielégítsem ebbéli kívánságaikat is. És amit én készítek, amibe tudom, mit tettem, miből csináltam, az mégis másabb, mint a gyorsétkezdei. Kb. és és föld a különbség közöttük. 
Nos, ugyanez a helyzet a nasikkal is. Bár nem túl gyakran, de ebben a vakációban azért egyszer már készítettem nekik krumpliból csipszet, illetve időnként a bolti marettik helyett itthon csinálok nekik finom, fűszeres kétszersültet. Némi maradék kifli kell hozzá, és 10-15 perc. ha pedig kubettit szeretnénk készíeni, akkor csak sima kenyér kell. 

Hozzávalók: 2-3 szikkadtabb kifli, ½- ½ teáskanál só, bors és fokhagymapor, 1-1 teáskanál szárított, morzsolt oregánó és bazsalikom, olaj.

Elkészítése: A kifliket kb ½ cm vastag korongokra vágjuk, egyenként sütőpapíros tepsire fektetjük, finoman megszórjuk az összekevert fűszerekkel, majd enyhén meglocsoljuk olajjal. Mindegyiket átfordítjuk a másik felére, és a fűszerezést-olajozást megismételjük. Ezután 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk 5 percre, majd ha szükségesnek találjuk, a korongokat megfordítjuk, és további 3-5 percig pirítjuk őket.

Tipp: Paradicsomos ízű korongokat úgy készíthetünk, hogy megkenjük őket kevés sűrű paradicsomlével vagy sűrített paradicsommal. Bármiylen más tetszés szerinti fűszert hazsnálhatunk.

Megjegyzés: maradék kenyérből fűszeres kockákat készíthetünk úgy, hogy tálba tesszük a felkockázott kenyeret, megszórjuk fűszerekkel, illetve meglocsoljuk olajjal, és kézzel jól összeforgatjuk. Sütőpapíros tepsire terítjük 1 rétegben, és tetszés szerint megpirítjuk. Vigyázzunk, néhány perc után mindig nézzünk rá, mert hamar megéghet. Saját tapasztalat! 

KT - 2016/9
BA - 2017/11

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Finom ropogtatni valót készítettél!
Köszi hogy érdeklődtél felőlem, örültem, hogy valaki hiányolt :-)
Horvátországban nyaraltunk, Makarskában, egy hétig. Nagyon-nagyon jó volt minden, a víz, az időjárás, a város, a táj.... :-)
Majd teszek fel róla képeket, ide a konyhás blogomra is egy sorozatot, és utána részletesen a Délvidéki blogomra. Csak először vissza kell rázkódnom a hétköznapokra...

Katalin írta...

Elkészültem a nyaralásunk képeinek a feltöltésével, egy sorozat itt látható, a többi majd részletesen a Délvidék blogomon :-)
http://katalin-konyha.blogspot.hu/2016/08/napfeny-tenger-palmafak-nyaralas.html
Ha érdekel, nézz bele....

Related Posts with Thumbnails