2016. augusztus 13., szombat

Szilvás-mákos pite

Szerdára vendégeket vártunk, ezért a kedden szedett szilvából süteményt képzeltem el. Hogy miért éppen mákkal gondoltam kombinálni, nem tudom, de a szilva és a mák nálam valahogy összetartozik. Eredetileg valamilyen pudingos keltet vagy kavartat képzeltem el, de aztán leültem egy kicsit és szétnéztem a neten, mit lehetne még. És akkor megragadott egy fotó, Vanilin blogján. Elolvastam a receptet, és nagyon tetszett. Summa summarum, nem kimondottan az ő receptje szerint csináltam a sütit, merthogy anyósomnak szuper almástészta receptje van, amiről már tudom, hogy bevált, illetve nekem az adag is túl kicsi volt, de a rétegezést betartottam, és mondhatom: isteni lett a végeredmény. Szerintem nem utoljára készült ebben a szilvaszezonban.

Szilvás-mákos pite

Hozzávalók egy kb. 36*28 cm-es tepsihez:
- a tésztához: 50 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 2 teáskanál sütőpor, 1 csipet só, 25 dkg margarin, 2 tojássárgája, 1 nagy evőkanál sűrű görög joghurt; a mákos krémhez: 15 dkg darált mák, 10 dkg + 1 evőkanál cukor, 3 dl tej, 8-10 evőkanál búzadara, 2 tojásfehérje, 2 evőkanál rumkivonat, 1 csipet só; a szilvás krémhez: 50 dkg szilva (magja nélkül mérve), 1 tasak vaníliás pudingpor, 2 evőkanál liszt, 10 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 2 dl víz; továbbá: 1 tojás, kevés liszt.

Elkészítése: A tésztához a lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot, a sót meg a sütőport, majd gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk a margarinnal (most csak ez volt itthon, a sarki boltban egyszer csak ilyet kaptam, és nem használtam el. :P). Végül hozzáadjuk a tojássárgáját meg a joghurtot (vagy aludttejet), és összeállítjuk a tésztát. Becsomagolva hűtőbe tesszük, amíg a krémeket elkészítjük. A mákos krémhez a mákot, a cukrot, a sót meg a tejet összefőzzük, majd félrevesszük, és belekavarunk 4-5 evőkanál grízt. Miután langyosra hűlt, hozzáadjuk a rumkivonatot, lazán beleforgatjuk az 1 evőkanál cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét, illetve annyi további búzadarát, hogy még krémes, jól kenhető állagú maradjon. A szilvás réteghez a szilvát ledaráljuk. A pudingport, a lisztet, a cukrot meg a vaníliás cukrot simára keverjük a vízzel, majd a szilvapüréhez öntjük, és állandóan kavargarva pudinggá főzzük. Hagyjuk, hogy langyosra hűljön. A tésztát kétfelé osztjuk, enyhén lisztezett felületen tepsi méretűre nyújtjuk, és belsimítjuk a tepsibe. Rákenjük a mákos krémet, majd erre óvatosan a szilvás pudingot, és végül befedjük a másik darab, méretre nyújtott tésztával. Lekenjük felvert tojással, majd villával megszurkáljuk. 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt aranysárgára sütjük. Hidegen szeleteljük; megszórhatjuk porcukorral.
Kal - 2017

2 megjegyzés:

Vanilin írta...

Nagyon örülök neki, hogy az én sütim adott ihletet. Szívesen megkóstolnám ezt a változatot is, annyira szép lett és ízre is remek lehet,a szilva és a mák is jól illenek egymáshoz. Biztos, hogy a vendégek is elégedett voltak. :)

sedith írta...

Kedves Vanilin, örülök, hogy benéztél! Biztos vagyok benne, hogy ez is ízlene, lényegében nem hiszem, hoyg nagy eltérés lett volna a kettő között, mondjuk annyi, amennyire más a szilva meg a meggy. A vendégeknek is nagyon ízlett, és mi is szeretjük az ilyen savanykás, nem túl édes sütiket. Köszönöm, és örülök, hoyg rátaláltam a receptedre. :)

2016. augusztus 13., szombat

Szilvás-mákos pite

Bejegyezte: sedith dátum: 21:39

2 megjegyzés on "Szilvás-mákos pite"

Vanilin on 2016. augusztus 14. 15:08 írta...

Nagyon örülök neki, hogy az én sütim adott ihletet. Szívesen megkóstolnám ezt a változatot is, annyira szép lett és ízre is remek lehet,a szilva és a mák is jól illenek egymáshoz. Biztos, hogy a vendégek is elégedett voltak. :)

sedith on 2016. augusztus 14. 21:06 írta...

Kedves Vanilin, örülök, hogy benéztél! Biztos vagyok benne, hogy ez is ízlene, lényegében nem hiszem, hoyg nagy eltérés lett volna a kettő között, mondjuk annyi, amennyire más a szilva meg a meggy. A vendégeknek is nagyon ízlett, és mi is szeretjük az ilyen savanykás, nem túl édes sütiket. Köszönöm, és örülök, hoyg rátaláltam a receptedre. :)

Related Posts with Thumbnails