2016. november 19., szombat

Rákfasírt

Múltkor élő rákféléket láttam egy nagyboltban, és hát felülkerekedett a kíváncsiságom... vettem három tarisznyarákot. Itthon aztán jött a dokumentálódás az elkészítésüket illetően, majd megfőztem őket. Legvégül fasírt lett a húsukból. Finom volt, de annyi munka annyi húsért - mert ugyebár, a mi felfogásunkban nem ilyen adagok szerepelnek, ha húsra gondolunk - nem éri meg. Ellenben ha valahol tisztított rákhúst kapnék (már kimondottan erre a rákfélére értem, mert másfajtából van tisztított), nem haboznék, és újra vennék. A fasírtreceptet sok-sok "crab cakes" recept elolvasása után a magam fejétől állítottam össze. Citromlével meglocsolva, és a frissen megbontott paprikasavanyúsággal ettük.

Rákfasírt

Hozzávalók 4 személyre: 15-20 dkg tarisznyarákhús, kb. 1 dl házi majonéz, 1 evőkanál édes mustár, 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál Worchestershire-szósz, 1 diónyi méretű hagyma, 1 tojás, zsemlemorzsa, só, bors, olaj.

Elkészítése: Simára dolgozzuk a majonézt a mustárral, a szószokkal, a tojással meg a finomra reszelt hagymával, majd belekeverjük a rákhúst és annyi zsemlemorzsát, hogy nem túl kemény, de formáját jól megtartó masszát kapjunk. Ezután diónyi gombócokat csípünk ki belőle, golyókká formázzuk, majd kissé ellapítjuk, és nem túúl bő, forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük. Tetszőleges körettel kínáljuk citromlével meglocsolva.

EK - 2017/1

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails