2016. december 2., péntek

Ünnepi mécsesek mézeskalácsból

Mint ígértem, most már elkezdem a különféle ünnepi receptek feltöltését is, hátha valakinek hasznára, segítségére lesznek. Első körben az alábbi ünnepi mécsestartókat ajánlom. Nagyon egyszerű az elkészítésük, de annál látványosabbak. Persze, nem tudok én olyan csodálatosakat készíteni, mint Ildikó vagy Moha (vagy mások), hiszen ők már profi szintre fejlesztették a tehetségüket!  De amit mi saját kezünkkel készítünk, az csakis örömöt szerezhet, és csakis szép lehet. ;) :P A mézeskalács tésztája pedig szuper, az a fajta, aminek nem kell puhulnia, mert nem is keményszik meg. Már évek óta ezt készítem, köszönet Hajnalkának a receptért.

Ünnepi mécsesek mézeskalácsból

Mézeskalács alaprecept

Hozzávalók egy kisebb adaghoz: 12 dkg méz, 2 evőkanál mézeskalácsfűszer, 15 dkg margarin, 2 tojás, 10 dkg cukor, 50 dkg liszt, 1 teáskanál szódabikarbóna, 2 teáskanál citromlé, ¼ mokkáskanál só.

Elkészítése: A mézet felmelegítjük a fűszerkeverékkel, majd hozzáadjuk a kockára vágott margarint, és gyakran kavargatva – néha félrevéve a lángról, hogy nehogy fölforrjon – hagyjuk, hogy a margarin megolvadjon. Közben az egész tojásokat habosra dolgozzuk a cukorral. A lisztet tálba mérjük, hozzáadjuk sót és a citromlével leoltott szódabikarbónát, majd ráöntjük a mézes keveréket meg a habos tojást. Először kanállal, majd kézzel összedolgozzuk, és fóliába csomagolva legalább 1-2 órát (de legjobb egész éjszakán át) pihentetjük a konyhapulton (nem kell hidegbe tenni). Sütés előtt a tésztát jól átgyúrjuk, majd enyhén lisztezett felületen kb. ½ cm vastagra nyújtjuk és tetszés szerinti formákat szórunk ki belőle. 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. 

Mécsestartók mézeskalácsból

Hozzávalók: kész mézeskalácstészta, teamécsesek, színes cukorkák, tojáshab, zselés vagy por ételfesték; a tojáshabhoz: 1 tojásfehérje, 15-20 dkg porcukor, 1 teáskanál citromlé.

Elkészítése: A mézestésztából nagyobb kiszúrókkal különféle formákat vágunk ki, a közepüket pedig kiszúrjuk akkorára, amekkorák a teamécsesek. Megsütjük, és miután kivesszük, a teamécseseket bele is illesztjük a lyukakba, kissé belenyomva őket. A tojásfehérjét keményre verjük a citromlével, majd hozzáadagoljuk a porcukrot, és addig verjük, míg formáját megtartó, de enyhén terülő habot nem kapunk. A mécsestartókat először egyenletes rétegben bekenjük a habbal, majd tetszés szerint díszítjük színes szórócukrokkal, vagy megfestett habbal írókázzuk. A cukorkákat egy-egy pötty habbal ragaszthatjuk oda, az írókázást csak azután végezzük, miután az alapozóhab megszáradt. 40 fokos sütőben, légkeverésen gyorsíthatjuk a száradási folyamatot. 
KT - 2016/12

3 megjegyzés:

Adél írta...

Nagyon szépek! Ügyesek vagytok! :)

Katalin írta...

Nagyon ügyes voltál, nem kell szerénykedned :-) Nekem tetszenek!

sedith írta...

Köszönöm szépen mindkettőtöknek. :)

Related Posts with Thumbnails